Élet-Stílus

Édesanyja fertőzése miatt halt meg a háromnapos kisfiú

A 26 éves nő a várandósság alatt kapta el az ártalmatlannak tűnő fertőzést, ami a szülés után agyhártyagyulladást okozott kisfiánál.

Noha már egy fél éve történt, a gyászoló brit kismama, Hayley Keane még most sem fogadta el, hogy elvesztette várva-várt kisfiát. “Biztos vagyok benne, hogy ha a szülés előtt kiderül, hogy baktériumfertőzésem van, és kezelést kapok, Simon még most is élne” – idézi a brit Mirror című lap a 26 éves nőt, aki azért vállalta, hogy a nyilvánosság előtt beszél tragédiájukról, hogy felhívja a figyelmet a B-típusú streptococcus fertőzésre és annak veszélyeire.

Hayley az interjúban elmondta, férjével évek óta próbálkoznak a családalapítással, de tavaly júniusig nem jártak sikerrel. “Végül a mesterséges megtermékenyítés mellett döntöttünk, ami már az első alkalommal eredményes volt” – árulja el a fiatal nő, majd hozzáteszi, minden létező dolgot megtett azért, hogy egészséges gyermeket hozzon a világra. “Nagyon odafigyeltem arra, hogy mit eszek, hogy mennyit mozgok, hogy minél kevesebbet izguljak.”


Képek forrása: Twitter

Csakhogy Hayleynek fogalma sem volt arról, hogy korábban B-típusú streptococcusszal fertőződött. Egy olyan baktériummal, ami a kismamára nem, ám újszülöttjére annál veszélyesebb lehet. Hayley kisfia, Simon a szülés során kaphatta el a baktériumot, ami néhány órával később agyhártyagyulladást okozott. Hiába tettek meg az orvosok mindent azért, hogy megmentsék az újszülött kisfiút, nem tudtak rajta segíteni.

“Alig három nappal azután, hogy megszületett, a mellkasomon fekve aludt el örökre” – mondja könnyek között Hayley, aki a figyelemfelkeltő kampány keretében nyilvánosságra hozta azt a szívbemarkoló fotót, mikor először – és utoljára – veszi kézbe kisfiát. “Azt szeretném, ha a kismamák tudnák, hogy van lehetőségük szűrést kérni erre a baktériumra. Szeretném, ha mostantól senkinek nem kellene azon keresztülmennie, amin nekem” – tette hozzá.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik