Élet-Stílus

Testvérei vigyázzák a vak kutya minden lépését

Sári Veronika
Sári Veronika

újságíró. 2015. 05. 26. 14:56

Mióta egy betegség miatt mindkét szemét el kellett távolítani, az idősödő négylábúra két testvére vigyáz.

“Mikor kiderült, hogy Kiaya mindkét szemét el kell távolítani ahhoz, hogy fájdalommentes életet élhessen, nagyon megijedtünk” – idézte az amerikai WXYZ hírcsatorna a kutya gazdáját, Jessica Van Hussent, aki elmondta azt is, leginkább attól tartottak, az idős kutya képtelen lesz hozzászokni az új élethelyzethez.

kutya (Array)
Képek forrása: Facebook

“Arra, hogy a többi kutyától kap majd segítséget, álmunkba sem gondoltunk” – teszi hozzá a michigani nő, aki nagyjából egy éve vette észre, hogy a tízéves kutya szemével valami nincs rendjén. “Elkezdett nekimenni a bútoroknak, emellett a szeme szinte folyamatosan vörös volt, mintha be lett volna gyulladva” – mondta. Jessica végül állatorvoshoz vitte kedvencét, csakhogy akkor már késő volt. “A zöldhályog annyira előrehaladott állapotban volt, hogy az orvosnak nem maradt más választása, mint hogy eltávolítsa Kiaya szemeit.”

A meglepetés azután érte a gazdit, hogy a műtét után hazavitte Kiayát: “testvérei, a nyolcéves Cass és a kétéves Keller az első percben szárnyai alá vették őt, és azóta sem tágítanak mellőle” – mesélte a gazdi. Mint kiderült, a két fiatalabb kutya minden idejét sérült társukkal tölti: segítenek neki a tájékozódásban, az evésben, de még akkor is mellette vannak, ha az autóba kell beszállnia.

kutya(1)(650x433).jpg (Array) 

Még a műtétet végző állatorvos is meglepődött, mikor a saját szemével látta az együttműködést. “Egyértelmű, hogy a két fiatalabb állat védelmezi az idősebbet. Számtalan ilyen történetről hallani, de el se tudtam képzelni, hogy egyszer a saját szememmel is láthatok hasonlót. Figyelemre méltó a ez a fajta gondoskodás” – nyilatkozta a hírcsatornának dr. Gwen Sila.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

A Piramis gameshow díszlete

Hemzseg a hibáktól A Piramis

Kommentek

The Dark knight Le chevalier noir
The Dark Kight 
2008
Real  Christopher Nolan
Heath Ledger.
COLLECTION CHRISTOPHEL © Warner Bros
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.