Élet-Stílus

„A célom, hogy elültessem a gyerekben a szerelmet”

A célom, hogy elültessem a gyerekben a szerelmet (Array)
A célom, hogy elültessem a gyerekben a szerelmet (Array)

Bemutatunk egy bűbájos tanítónőt, aki végtelen lelkesedéssel próbálja feléleszteni az elfeledett tevékenységet egy palóc kisfaluban. Moncsi néni kertészkedni tanít és egy kicsit többet annál. Diákjai most igáslóra és méhkasra gyűjtenek.

Újraéledtek a kertek Rimócon. A palóc zsákfaluban sokáig kihasználatlanul álltak a mezőgazdasági területek, amíg közmunkával nem kezdték el művelni az önkormányzati földeket. A magánkertek felszántását is átvállalta az önkormányzat a rászorulóktól és még a diákokat is bevonták a programba.

Szabó Mónika természetvédelmi mérnök, két éve kezdett iskolakertet kialakítani. Elhivatottabb embert aligha találhattak volna erre a feladatra. Közmunkásként kezdte megszerettetni a gyerekekkel a földművelést és rajtuk keresztül a szüleikkel is. 

Amit az iskolakertben megtermelnek, azt megehetik, illetve a helyi közkonyhát gazdagítják. Moncsi néniék a 400 négyzetméteres kertet már ki is nőtték, egy újabb területre is vannak terveik  – derül ki videóriportunkból. 

További részletek a kiskertről itt. 

Olvasói sztorik