Élet-Stílus

Ismerje meg Jordant, a szájfeltöltésfüggő fiút

Alig tudja mozgatni az arcát, de ő így boldog. Leszámítva egy kis szivárgást.

Jordan Parks 23 éves, Angliában él. Ajakfeltöltésfüggőnek tartja magát, vagyis olyan embernek, akinek időről-időre muszáj plasztikáztatnia a száját. Azt mondja, ő így boldog, de hatalmasra duzzasztott ajkai szivárogni kezdtek, és ő fél, hogy egyszer csak teljesen leeresztenek.

Parkst az édesanyja, és a nénikéje nevelte fel Birmighamben. A fiú azt mondja, már gyermekkorában babákkal szeretett játszani, a családja pedig, az első pillanattól kezdve hagyta, hogy az legyen, aki. Abban sem akadályozták például, hogy kisminkelve járjon iskolába. Mint mondja, a többi srác soha sem mert kötekedni vele, hiszen ő mindig a legmenőbb lányok társaságában mozgott. Vagyis a fiúk igyekeztek jóban lenni vele, hiszen a barátait akarták megfektetni.

Jordan 19 éves korában esett át az első szépészeti beavatkozásán: a szemöldökét tetováltatta ki. Két évvel később nagyobbíttatta meg először az ajkait. „Először azt mondtam, nézzen ki a lehető legtermészetesebben, csak egy pici hangsúlyt szerettem volna adni az ajkaimnak. Aztán az évek során egyre nagyobbak és nagyobbak lettek: függővé váltam az ajakfeltöltéstől.”

A fiú egy olyan valóságshowba jelentkezett, amelyikben a túlzásba vitt szépészeti beavatkozások áldozatain segítenek. Nem azért mert megunta hatalmasra pumpált ajkait – hiszen, mint mondja el sem tudna képzelni rosszabbat annál, hogy újra normál méretű szájjal kelljen élnie – hanem mert úgy tűnik, a szövetei nem bírják a terhelést, a töltőfolyadék így szivárogni kezdett ajkaiból.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik