Élet-Stílus

Csigára harapott a tescós szendvicsben

Csigás szendvics (Array)
Csigás szendvics (Array)

Az állat élt, miután a 37 éves anyuka kiköpte a szájából. A szupermarketlánc tízezer forintos bánatpénzt adott neki.

Kapcsolódó cikkek

„Kevés dologtól fordul fel a gyomrom, de ettől megtörtén” – mondta el a Daily Mailnek a Hannah Scott, aki egy Tesco Extrában vásárolt szendvics evése közben „valami keményet” érzett a szájában az egyik harapás után. A brit nő azonnal kiköpte a „valamit”, ami legnagyobb meglepetésére egy csiga volt, ami ráadásul még élt is. „Azóta egy szendvicset sem vettem” – mondta el Scott, aki az esetet követően mindig gondosan átnézi az ételeket, mielőtt enni kezdené.

A nő az eset után azonnal visszament a Grimsby városában található boltba, hogy panaszt tegyen az eset miatt. Két hétig kellett várnia a Tesco válaszára, és akkor is csak egy 25 fontos, azaz nagyjából tízezer forintos bánatpénzt ajánlottak fel neki. Ez a Mail cikke szerint csak még dühösebbé tette Scottot, aki szerint míg a boltban dolgozó emberek „fantasztikusak voltak”, a felsőbb szinteken dolgozó emberekre ez már közel sem mondható el.

 “Valami keményre” harapott rá a csirkés szendvicsben
Fotó: Hannah Scott 

Scott állítása szerint a Tesco képviselője – aki felhívta a szendviccsel kapcsolatban – közölte vele, hogy csak egy gesztusértékű kárpótlást tudnak felajánlani, mert a csiga miatt nem kezdett el fuldokolni. A nő szerint azonban ez nem változtat azon a tényen, hogy fulladásveszélyes volt a szendvicsben megbújó csiga, és „egészen más lenne a történet, ha a négyéves fiam kapta volna meg”.

A Tesco szóvivője az esettel kapcsolatban közölte, hogy bocsánatot kértek a vásárlótól, és vizsgálatot indítottak az esettel kapcsolatban, aminek eredményét azonnal tudatni fogják, amint végeztek vele. 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik