Élet-Stílus

Három év különbséggel születtek a hármas ikrek

Sári Veronika
Sári Veronika

újságíró. 2015. 05. 11. 13:07

A 45 éves asszony mindhárom gyermeke egy időben fogant, de a legidősebb fiú három évvel megelőzte testvéreit.

Sarah Swann nem mindennapi családdal büszkélkedhet: olyan hármas ikreknek adott életet, akiknek egyik tagja jó három évvel korábban született, mint testvérei. “Fantasztikus dolog az anyaság, de még ennél is jobb érzés, hogy a gyerekeim igazán különlegesek. Mikor az ismerősöknek mesélem, hogy hármas ikreim vannak, a korkülönbség miatt el se akarják hinni” – idézi a brit IT-szakembert a Daily Mail című lap.

Pedig tűnjön bármilyen furcsának is, a 45 éves Sarah tényleg nem hazudik. Gyermekei biológiailag valóban hármas ikrek, hiszen mindannyian egy időben, egy termékenységi klinikán fogantak. “Már a harmincas éveim elején tudtam, hogy a karrierem miatt nem fogok hamar szülni. De a reményt nem adtam fel” – mondja a büszke anyuka, aki első gyermekével, George-dzsal végül mesterséges megtermékenyítés segítségével, 40 éves korában esett teherbe.

ikrek(650x433).jpg (Array)
Kép forrása: Daily Mail

“Az orvosoknak sikerült öt egészséges petesejtet eltávolítaniuk, melyeket megtermékenyítettek és lefagyasztottak. Mikor jelentkeztem a beültetésre, az orvosok két embriót ültettek a méhembe, hogy ezzel is növeljék a siker esélyét. Végül csak az egyik embrió élte túl, akit kilenc hónappal később, császármetszéssel hoztam világra” – meséli a nő.

Két évvel később, mikor első gyermeke, George már elég nagy lett, Sarah úgy döntött, újra aláveti magát a termékenységi kezeléseknek és a beültetésnek, mert szerette volna, ha kisfiának van egy testvére, akivel mindent megoszthat. “Ezúttal is két embriót ültettek be, de az első alkalom után nem mertem abban reménykedni, hogy ikreim lehetnek. Teljesen ledöbbentem, mikor az orvosom közölte velem, hogy mindkét embrió életben maradt” – tette hozzá.

Noah és Lilah végül idén januárban születtek, és édesanyjuk szerint bátyjuk kiköpött másai. “Ha majd nagyobbak lesznek, biztos mesélek nekik arról, milyen különleges módon kezdődött az életük, addig azonban élvezem velük az életet.”

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Kommentek

Pregnant woman sitting in childbearing center
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.