Élet-Stílus

Meghalt a kisfiú, akit milliók köszöntöttek szülinapján

Danny-Nickerson(960x640).jpg (kisfiú, )
Danny-Nickerson(960x640).jpg (kisfiú, )

A kis Danny tavaly nyáron semmi mást nem kért szülinapjára, csak sok-sok levelet. A világ minden tájáról válaszoltak a kérésére.

Azután, hogy 2013. novemberében az orvosok rosszindulatú agydaganattal diagnosztizálták, amit elhelyezkedése miatt sajnos műteni se tudtak, a hatéves Danny Nickerson élete legnagyobb harcába kezdett bele. Az amerikai kisfiú az év utolsó két hónapjában összesen 33 sugárkezelést kapott, emellett kéthetente kemoterápiára járt, hogy meggyógyulhasson.

Tavaly nyáron, a hatodik születésnapja előtt, még úgy tűnt, Danny szervezete le tudja győzni a betegséget. Annak ellenére, hogy édesanyja, Carley szerint ebben igazán még az orvosok sem biztak. “A diagnózist követően szembesítettek minket azzal, hogy a gliómában szenvedő betegeknek mindössze 10 százaléka él másfél évnél többet a betegségével” – nyilatkozta akkor az ABC hírcsatornának.


Képek forrása: Facebook

Danny és családja tavaly júliusban azért került reflektorfénybe, mert a kisfiú születésnapi kívánságát – miszerint semmi mást nem szeretne kapni, csak sok levelet – egy világ hallotta meg. Miután Carley a szomszédok, és a barátok segítségét kérte az ügyben, a kisfiú története felkerült az internetre is, ahol napok alatt bejárta a világot. Néhány nappal később már érkeztek is a levelek: a világ minden tájáról, még Magyarországról is kapott kedves üzenetet a kisfiú.

 

A jószívű ismeretleneknek köszönhetően Danny legnagyobb vágya valóra vált. Hatodik születésnapjára olyan sok levelet kapott, hogy azok gyakorlatilag elárasztották a postaládájukat. Azóta a szőke kisfiúról nem lehetett sokat hallani. Egészen szombatig. Akkor ugyanis édesanyja a Dannynek létrehozott Facebook-oldalra (Danny’s Warriors) feltöltött posztban tudatta mindenkivel, hogy Danny elvesztette 18 hónapos csatáját a rákkal szemben.

“A kisfiunk mostmár egyszer és mindenkorra megszabadult a ráktól, és együtt szaladgál, játszik és nevet odafent a többi gyermekkel” – írta búcsújában az édesanya.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik