Élet-Stílus

Egy óra alatt elvégzi a fejátültetést

Legalábbis ezt állítja egy olasz sebész, aki ráadásul biztos benne, hogy ez a procedúra még csak az első lépés az emberi halhatatlanság felé.

“A júniusi idegsebész konferencián minden kétkedőnek tételesen bizonyítani fogom, hogy az elképzeléseim nem fikciók. Hogy azok a gyakorlatban is megvalósíthatók, ráadásul nem több, mint egy óra alatt” – nyilatkozta a brit Daily Mailnek dr. Sergio Canavero, aki évtizedek óta fáradthatatlanul dolgozik azon, hogy a fejátültetésből valóság legyen.

Az idegsebész azt mondja, maga a fejátültetés – vagyis a procedúra míg a fejet az egyik testről leválasztják és a donortesthez hozzáillesztik – nem igényel több időt, mint egy óra. “Az összes ideg, ér, és izom összeillesztése persze ennél jóval több időt vesz majd igénybe” – teszi hozzá, majd elárulja, legalább egy 20 fős orvosstábnak kell majd ezen dolgoznia, egy teljesen napon keresztül.

Bármilyen képtelenségnek hangozzon is, az úttörő beavatkozáshoz Canavero már meg is találta első betegét, aki önként jelentkezett a doktornál. Az orosz Valeri Spidonov előrehaladott Werndig-Hoffman betegsége miatt szeretne megszabadulni a testétől. A Werndig-Hoffman, a spinális izomatrófia egyik fajtája a gerincvelőben elhelyezkedő, az izmok beidegzését végző és az azokat mozgató idegsejtek pusztulását jelenti és 100 ezerből 6-7 embert érint.


Kép forrása: MTI

A 30 éves Spidonov állapota az utóbbi időben rohamosan romlott, ezért döntött úgy, hogy kerüljön bármibe, jelentkezik fejátültetésre. Még akkor is, ha a neurológusok jelentős része szerint még a halálnál is rosszabb szörnyűség várhat rá, ha aláveti magát a műtétnek.

Ha focistákra költenek, akkor a fejátültetésre miért nem?

Teszi fel a költői kérdést Canavero, akinek 15 millió dollárra lenne szüksége ahhoz, hogy tervei szerint kivitelezhesse az első fejátültetéses műtétet, aminek jelentőségét az űrversenyhez hasonlította. A sebész a vele készült interjúban azt is elhintette, hogy a műtére – a szigorú etikai szabályok miatt – feltehetően nem Amerikában és nem is Európában kerül majd sor. “Ha rosszul választok országot a műtét helyszínéül könnyen börtönbe is kerülhetek, de erre is fel vagyok készülve” – mondta, majd hozzátette, Kínát tartja a legmegfelelőbb célországnak ezért évek óta kínaiul tanul.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik