Élet-Stílus

Óriási botrány lett a vécén szoptató nő fotójából

A többség azt mondja, gusztustalan. Mások úgy vélik, a multitaskingnak is van határa. És vannak, akik szerint ez az anyaság. Egy képbe sűrítve.

Az alabamai születésű Elisha Wilson Beachnek valószínűleg fogalma sem volt arról, hogy a róla készült szoptatós fotónak ekkora hatása lesz majd a netezőkre. Pedig lett. A képet, amit sorozatszínész férje, Michael Beach készített feleségéről, eredetileg az Instagramra posztolták, ahonnan átvette a Life of Dad, kifejezetten apáknak szóló oldala és vírusszerű terjedésnek indult. Íme:


Kép forrása: Instagram

Jelenleg ott tart a dolog, hogy a képet mostanra már több mint 25 ezren megosztották, és 211 ezren lájkolták a Facebookon, de korántsem azért, mert ennyieknek tetszik. Sőt, a visszajelzésekből kiderül, hogy a többség egyáltalán nem lelkesedik a vécén szoptató anyuka fotójáért.

A legtöbben azzal vádolják Elishát, hogy túlzásba viszi a multi-taskingot, ráadásul veszélybe is sodorja gyermekét, amikor a dolga végzése közben szoptatja őt meg. Mások egész egyszerűen gusztustalannak tartják a képet, azt javasolva az anyának, hogy míg kiszalad a vécére tegye a kiságyba gyerekét, a tejet pedig fejje le.

Persze a túlnyomó többségében negatív megjegyzések mellett, vannak olyanok, akik arról írnak, mennyire tetszik nekik a fotó. Szerintük a kép egy csodálatos összegzése annak, amit anyaságnak hívunk.

És önöknek mi a véleménye a képről? Írják meg nekünk kommentben!

Ajánlott videó

Olvasói sztorik