Élet-Stílus

Visszatérhet a halálból egy kétéves kislány

A szülők azért fagyasztatták le lányuk testét, mert abban bíznak, hogy az orvostudomány egyszer képes lesz őt megmenteni.

“Tudom, hogy sokan nem értenek egyet azzal, amit tettünk. Abban is biztos vagyok, hogy olyanok is vannak – nem is kevesen -, akik bolondnak néznek minket. De nem érdekel. Már nem. Engem, és a férjemet ugyanis megnyugtat a tudat, hogy a lányunk még most is él, és bár nem lehet velünk, legalább a lehetősége megvan annak, hogy egyszer majd újra átöleljük egymást” – nyilatkozta a Motherboard című lapnak a thaiföldi kislány, Matheryn édasanyja.

Nareerat Naovaratpong az interjújában azt is elárulta, lánya alighanem egyike a legfiatalabbaknak, akik átestek a krionikus fagyasztáson. “Életünk egyik legnehezebb döntése volt, mikor lekapcsoltuk őt a gépekről, de erőt adott a tudat, hogy ezzel még nincs vége” – meséli az anya, aki tavaly áprilisban vette észre, hogy a kislánnyal valami nincs rendben.


Kép forrása: Facebook

“Egyik reggel hiába ébresztgettem, nem kelt fel azonnal. Még aznap orvoshoz vittük, ahol hamar kiderült, az agyának bal féltekéjén egy 11 centiméteres daganat található.” A szülők a diagnózist követően versenyt futottak az idővel, ám hiába fizették ki az ezt követő 12 különböző agyműtétet, a 20 kemo- és 20 sugárterápiás kezelést, Matherynen semmi sem segített. A kislány, aki a kezelések miatt a bal agyféltekéjének 80 százalékát elvesztette, kómába esett.

Január 8-án, miután az orvosok közölték szüleivel, hogy semmit sem tehetnek gyermekükért, a szülők végül lekapcsolták Matherynt a gépekről, testét pedig a világ legnagyobb, arizonai központú krionikus cégére, az Alcor Élet Meghosszabbító Alapítványra bízták. “A fagyasztás volt az egyetlen lehetőségünk arra, hogy Matherynnek megadjuk a lehetőséget arra, hogy egyszer teljes életet élhessen” – nyilatkozta az apa, aki az interneten kutakodva botlott az amerikai cégre.

Hogyan tartósítják a testeket?

A Stanford villamosmérnöki karának doktora szerint a krionika egy olyan gyógyászati eljárás, ami jóval hathatósabbnak ígérkezik a mai ismert eljárásoknál, ráadásul új értelmet ad az élet és a halál fogalmának is. A lefagyasztás során az elhunyt testét -196 fokra hűtik. Egy olyan hőmérsékletre, ahol a folyékony nitrogén gáz halmazállapotúvá válik.

A páciens vérét a fagyasztás előtt egy krioprotektív oldatra cserélik, ami még ilyen alacsony hőmérsékleten se fagy meg, csak megüvegesedik. Erre azért van szükség, mert az így létrejött, jégkristályoktól mentes anyag nem okoz semmilyen sérülést a testben. A jövőbeni, regenerációs folyamat első lépése, hogy a testből eltávolítják a kriogenikus folyadékot, ezzel megnyitva az utat a nanorobotok és nanóagyagok előtt, melyek egy szuperszámítógéphez kapcsolódnak majd.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik