Élet-Stílus

Felesége melleit hibáztatja rossz házasságáért egy férfi

A kiábrándult férj azt mondja, ha előbb tud az asszony testi hibájáról, nem veszi őt el. Így viszont 40 évet élt egy borzalmas házasságban.

A közelmúltban egy idős ausztrál férj meglepő indokkal kérvényezte házassága érvénytelenítését a cranberrai bíróságon. Mint kiderült, a férfi negyven évvel a házasságkötése után azért szeretne válni, mert nincs megelégedve felesége testi adottságaival. Hogy egész pontosak legyünk, a férj képtelen tovább elviselni felesége deformált mellbimbójának látványát.

Kérelmében a neve elhallgatását kérő férj azt mondta, bár 1972-ben esküdtek, felesége melleit – és ezzel együtt a testi hibát – először csak 1974-ben, két évvel az esküvő után látta. “Minden létező dolgot kitalált, csak hogy ne kelljen ágyba bújnia velem” – panaszolta, majd hozzátette, ha előbb látja a deformitást, nem veszi feleségül az asszonyt.

Csakhogy a férj szerint 74-ben már késő volt, felesége ugyanis már várandós volt első gyermekükkel. “Felelősségteljes ember vagyok, ezért úgy döntöttem, a gyerek érdekében nem adom be a válókeresetet” – magyarázta. A házaspárnak később még további két közös gyermeke született.

A férfi a bíróságon azt mondta, az elátkozott házasságnak 1999-ben véget vetett, az összegyűjtött adatok azt bizonyították, ezt követően még évekig találkozgatott feleségével: erre utal, hogy 2006-ig közös háztartásban éltek, 2007-ig pedig közös hitelkártyát használtak.

“Jó barátok voltunk. Együtt ettünk, nevettünk, társasjátékoztunk. Meg még egy rakás más dolgot. Ezen a tény, hogy házasok voltunk-e vagy sem, nem változtat semmit” – mondta a férfi, aki ennek ellenére úgy érzi, 40 évig tartó házassága maga volt a pokol.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik