Élet-Stílus

Halott barátja szellemként szerepel a családi fényképen

Az anyuka azt kérte a fotóstól, hogy szerkessze rá a képre elhunyt párját.

Érdekes fotó kezdett terjedni az interneten. Azért használtuk az „érdekes” szót, mert van, aki szívmelengető, kedves gesztusként értékeli, más szerint pedig a fénykép kissé bizarr.

Sierra Sharry nyolchónapos terhes volt, amikor megszületendő gyermeke apja életét vesztette egy balesetben: Lane 2014 júliusában elesett, beverte a fejét, és meghalt.

A 20 éves lány a szörnyű júliusi nap óta úgy érzi, nemcsak párját és legjobb barátját veszítette el, de teste egy részét is.

Azóta megszületett kisfiuk, Taos is, aki még csak 7 hónapos, így egyelőre semmit nem tud édesapjáról; de Sierra mindent elmesél majd neki – például megmutatja azokat az sms-eket, amelyekből kiderül, mennyire várta Lane, hogy apa legyen.

Sierra elvitte a kis Taost egy fotózásra, és ennek utómunkálatai során készült el a bevezetőben említett fénykép. A nő azonnal feltette a képet a Facebookra, és azóta rengetegen megosztották. Kayli Henley alkotásán az anya és a gyermek mellett – mondjuk ki, – szellemként megjelenik az apuka is.

A fotós Facebook-oldalán jelenleg 223 ezer like-nál és közel 30 ezer megosztásnál jár a kép. Ön mit gondol róla? Szép gesztus? Bizarr alkotás? Írja meg kommentben!


A kép forrása: facebook.com/sierra.sharry

Ajánlott videó

Olvasói sztorik