Élet-Stílus

„Azt gondoltam, ebbe bele kell halni, nincsen más út”

Böbe kamaszként volt daganatos beteg, ő már tudja, hogy az ijesztő diagnózis nem jelenti az élet végét. Erika beteg kisfia is nemsokára hivatalosan is gyógyultnak tekinthető. Videóriport.

A most 26 éves Böbe 13 évesen csontdaganat miatt töltött kilenc hónapot a Tűzoltó utcai Gyermekklinika onkológiai osztályán. Ennek már 12 éve, de még mindig gyakran jár vissza. Már nem kezelésekre, hanem erőt adni azoknak, akik még nem hiszik, hogy van kiút ebből.

A háromgyermekes Erika második gyermekével, első kisfiával élt másfél évig a klinikán. Neki is sok idő kellett ahhoz, hogy ma már optimistán álljon a megpróbáltatásokhoz. 

Az Őrzők Alapítvány önkénteseként mindketten azon dolgoznak, hogy sorstársaiknak könnyebb legyen a legnehezebb időszak.

A gyermekkori daganatos és leukémiás betegségből gyógyultak I. országos találkozójáról itt olvashat bővebben.

“Bölcsebbek lettetek, mint 10 évvel idősebb társaitok”

Erika kitalált egy mesekönyvet is, amely segít a gyermekeknek elviselhetőbbé tenni a nehézségeket. A könyvet több onkológiai központban ingyen kapják a kis betegek.  

5 év a gyógyulásig 

Évente körülbelül 200 új daganatos és leukémiás gyermek-megbetegedést regisztrálnak Magyarországon. Összességében a betegek 70-75 százaléka meggyógyul, de míg a leukémiásoknál 82 százalék a túlélési esély, a májráknál csak 10 százalék körüli. 

Gyógyultnak egy gyermek 5 év tünetmentesség után tekinthető. Ez általában végleges gyógyulást jelent, ritka a visszaesés. 

Olvasói sztorik