Élet-Stílus

Az ananásznak köszöni gyógyulását a rákbeteg nő

daganat(960x640).jpg (daganat, )
daganat(960x640).jpg (daganat, )

Miután nyirokdaganattal diagnosztizálták, orvosai mindössze öt évet jósoltak neki. Az egykori modell válaszul életmódot váltott, és most teljesen egészséges.

“Mikor három évvel ezelőtt az orvosok közölték velem, hogy rosszindulatú nyirokrákom van, mindent meg akartam tenni a gyógyulásért” – mondja a 31 éves, egykori brit modell, Candice-Marie Fox a Daily Mailnek. A fiatal nő onnantól kezdve rendszeresen járt a kezelésekre, betartotta az orvosi utasításokat, és lelkiismeretesen beszedte az összes gyógyszert. “Egy ideig úgy tűnt, sikerrel járunk, mert néhány hónapra tünetmentes lettem.”

Csakhogy fél évvel később, egy rutin orvosi ellenőrzésen, Candice rossz hírt kapott. “Kiderült, hogy a betegség visszatért, ráadásul szét is terjedt a testemben. Az orvosok azonnali kemoterápiát javasoltak, és közölték, ha a kezelés nem jár sikerrel, legfeljebb 5 évem lehet hátra” – tette hozzá a fiatal nő, aki ekkor döntött úgy, hogy az agresszív terápia helyett inkább életmódot vált.


Kép forrása: Facebook

“Belementem egy műtétbe, aminek keretében 20 nyirokcsomót eltávolítottak a testemből, de visszautasítottam a kemoterápiát, mert nem hittem abban, hogy a gyógyszerektől meggyógyulok majd” – mondta. Az egykori modell terápia helyett életmódváltásba kezdett. “Ki akartam iktatni a mérgeket az életemből és felhagytam az itallal, a húsokkal és az édességekkel. Helyettük rengeteg nyers zöldséget és gyümölcsöt ettem. Különösen ananászból ettem sokat: olykor naponta három egészet is.”

Candice azonban nem érte be ennyivel, a méregtelenítést folytatta élete többi területein is, ezért először kilépett a munkahelyéről, majd a rossz házasságából is. “Elegem lett abból, hogy az életemet úgy élem, mint egy gép. Hogy minden egyes napomat pont ugyanúgy töltöm, a feladataim rabjaként. Azt akartam, hogy a saját életemben én is számítsak egy kicsit” – mondja, majd hozzáteszi, innentől kezdve kizárólag olyan dolgokat vállalt és végzett el, amit örömmel csinált.

“Fél évvel később mentem vissza az orvosomhoz, ahol kiderült, a rák nyomtalanul eltűnt a testemből” – mondja Candice, aki az orvosi kezelés mellett a rengeteg ananásznak és a helyreállított lelki békéjének tudja be azt, hogy évek óta tünetmentes. “Még nem merem azt mondani, hogy meggyógyultam, de bízom abban, hogy pár év múlva ez a pillanat is eljön majd.”

Ajánlott videó

Olvasói sztorik