fogyas(960x640).jpg (fogyás, )
Élet-Stílus

Éhenhalt a gyomorszűkítő műtét után a 42 éves nő

Alig egy év alatt, az egykor 165 kilós Angela 30 kilósra fogyott. Lányai szerint képtelen volt enni.

“Sosem fogom elfelejteni azt a borzalmat, amit a műtét tett édesanyámmal” – kezdte a Sunday People című brit lapnak Angela Jones 19 éves lánya. Chantel Graf hozzátette, édesanyja a műtét előtt abban reménykedett, hogy ha lefogy néhány kilót, boldogabb lesz az élete, ehelyett néhány év alatt élő csontvázzá soványodott, és élete utolsó hónapjait tolószékben volt kénytelen tölteni.

“Az egész családom nevében beszélek, mikor arra kérek mindenkit, aki ilyen műtétet fontolgat, hogy gondolja át alaposan, mire vállalkozik” – mondja Chantel. A lány édesanyja a harmincas évei végén döntött a gyomorszűkítő műtét mellett, miután – lánya szerint – természetes úton képtelen volt lefogyni.

A gyászoló lány úgy véli, anyját nem tájékoztatták megfelelően a lehetséges – adott esetben halálos – mellékhatásokról, ezért ment bele az eljárásba. “Amikor rájött, hogy a műtét túlságosan drasztikus válasz volt a problémára, már késő volt.”

Mint kiderült, Angela szinte egész életében a plusz kilókkal küzdött, de csak azután kezdett igazán fogyókúrázni, miután lányai felnőttek. Chantel szerint azért, mert arról álmodott, hogy miután ledobta súlyfeleslegét, együtt járhat majd lányaival ruhákat vásárolni. “Amikor az orvosok közölték vele, hogy a műtét az egyetlen megoldás, anya habozás nélkül belement annak ellenére, hogy apa, sőt, az egész család megpróbálta őt lebeszélni.”


Angela a műtét előtt 165 kilót nyomott
Képek forrása: mirror.co.uk

Bár az orvosok szerint Angela műtétje jól sikerült, a család biztos volt benne, hogy valami gond van. Az asszony ugyanis egész egyszerűen képtelen volt enni. “Semmi nem maradt meg benne. Ha valamit sikerült is belé diktálnunk, rövid idő múlva mindent kihányt.” Chantel azt mondja, az orvosok szerint ezek természetes mellékhatásai voltak a műtétnek, és azzal bíztatták a családot, hogy Angela hamarosan jobban lesz.


Néhány hónap alatt több tíz kilót fogyott le, képtelen volt enni

De nem lett. Mivel képtelen volt lenyelni a szilárd táplálékot, az asszony kizárólag folyadékon élt. Túl sokat és túl rövid idő alatt fogyott. Orvosai hiába próbálták visszafordítani a folyamatot, nem jártak sikerrel. Az asszony négy évig szenvedett: gyomorszondát kapott, csövön keresztül táplálták, ám a súlya így is legfeljebb stagnált, hízni képtelen volt. 4 év után több szervi elégtelenség miatt halt meg. “A zárójelentésében az állt, hogy a halála összefügg a korábbi gyomorszűkítő műtétével” – mondja Chantel, aki a szomorú történettel azt szeretné elérni, hogy a beavatkozás előtt, mindenkit alaposan tájékoztassanak a kockázatokról.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.