Élet-Stílus

A tetanusznak köszönheti életét az agydaganatos nő

sandy-hillburn(960x640).jpg (sandy hillburn)
sandy-hillburn(960x640).jpg (sandy hillburn)

Diagnózisakor orvosai azt mondták, legfeljebb néhány hónapja van hátra. Azóta kilenc év telt el.

A 68 éves amerikai asszony azután jelentkezett a Duke egyetem kísérleti rákkezelésére, hogy orvosai közölték vele, előrehaladott agydaganata, glioblasztómája van. „Mivel az orvosom akkor, 2006-ban azt is elárulta, a túlélési esélyeim nagyon rosszak, úgy éreztem nincs vesztenivalóm” – magyarázta döntését a CBS News riporterének Sandy Hillburn, majd hozzátette, a diagnózis után jó esetben is legfeljebb három hónapot jósoltak neki.

„Nagyon kétségbeestem. Kutatni kezdtem az interneten a lehetőségeimet, ekkor bukkantam rá a Duke kísérleti kezelésére, ami a leírás szerint azzal a céllal jött létre, hogy meghosszabbíthassa az agydaganatos páciensek életét.” Sandy úgy érezte, jelentkeznie kell, ha nem is feltétlenül maga miatt, azért, hogy az eredményeivel hozzájárulhasson más gyógyulásához.

„Világéletemben szerencsés embernek tartottam magam. Csodás családom, és barátaim vannak, akik a végsőkig kitartottak mellettem. 2006 előtt született az első unokám is, így úgy éreztem, ha meg is halok, boldogan távozok majd.”


Kép forrása: CBS News

Vírussal a daganat ellen

Az a bizony kezelés, ami Sandy elmondása szerint – és persze a leletei alapján is – kilenc évvel meghosszabbította életét, nem más, mint egy speciális injekció, amit saját fehérvérsejtjei és egy CMV elnevezésű vírus proteinjeinek segítségével készítettek a kutatók.

Mivel a kutatók a kísérleti terápia előtt felfedezték, hogy az agydaganatos agy szöveteiben megtalálható a CMV vírus, bíztak benne, hogy ha az immunrendszert „ráveszik”, hogy ezt a vírust támadja, akkor hatékonyabban léphetnek fel a daganat ellen is. A kutatók az évek során azt is felfedezték, hogy a vakcina sokkal hatékonyabb, ha előtte a beteg tetanusz-injekciót kap. 

A kezelés eredményei egyelőre biztatóak: az injekciók minden résztvevőnek meghosszabbították az életét. Hatan 18,5, hárman 22 hónappal, ketten 5 és 6 évvel, míg Sandy 9 évvel élte túl a diagnózisát.

A 68 éves asszony, aki novemberben kapta meg a 100. kezelését most szinte ragyog. Azt mondja, mikor 2006-ban közölték vele, hogy meg fog halni, nem hitte volna, hogy megéri ezt az évet, azt meg pláne nem, hogy további 5 unokájának születését. „Boldog vagyok, hogy így alakult, és úgy érzem, még további tíz évet minden további nélkül élhetek majd.”

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik