Élet-Stílus

Elesett a cipőfűzőjében és eltörte veséjét a hétéves

A kislány nyolc napra kórházba került miután elesett az utcán és ráesett a padkára.

Amikor a hétéves kaliforniai kislány, Sophia Angelini édesanyját felhívták, hogy kislánya elesett az utcán és azóta rosszul érzi magát, az anya lélekszakadva rohant az iskolához. „Azt hittem, valami komoly baja történt, ehhez képest az iskolaorvos azzal fogadott, hogy Sophia szerencsésen megúszta a dolgot, még egy karcolás sincs rajta” – emlékezett vissza a történtekra a KGO-TV-nek az anya, majd hozzátette, a komolyabb tünetek azután jelentkeztek, hogy hazavitte lányát.

„Hiába bizonygatta az iskolaorvos, hogy Sophiának semmi baja, nem akartam hinni neki. A lányom túlságosan sápadt volt, és miután beült az autóba hányni kezdett” – ezt már a kislány édesapja, Dominic Angelini mondta, aki a tüneteket látva úgy döntött, a biztonság kedvéért kórházba viszi a kislányt.


Kép forrása: KGO-TV

„Mikor elmondtuk, hogy megütötte az oldalát, az orvosok megultrahangozták, ekkor vették észre a veséjén lévő sérülést: a felvételen jól látszott, hogy a szerv alsó egyharmada apró darabokban van” – mondta az édesapa, majd hozzátette, az orvosok csak egy több órás műtéttel tudták helyrehozni a károsodást. „Az orvosok igyekeztek megnyugtatni, hogy a kisgyerekek veséje sokkal sérülékenyebb, mint a felnőtteké, engem ez egy cseppet sem vígasztalt.”

Mint kiderült, Dominic attól tartott, hogy lánya a sérülés miatt egész életében kezelésre szorul majd. „Szerencsére a műtét sikeres volt, mely során az orvosok egy söntöt ültettek Sophia veséjébe, ami biztosítja, hogy a vizelet a sérült veséből egyenesen a húgyhólyagba távozzon.”

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik