Élet-Stílus

Bulímiája miatt kapott szívrohamot egy 15 éves lány

lacey-miller(960x640).jpg (bulímia, )
lacey-miller(960x640).jpg (bulímia, )

Az anya szerint lánya azután vált a súly megszállottjává, hogy osztálytársai kicsúfolták a kerek feneke miatt.

“A barátnői egytől-egyig nagyon szerették Laceyt, szándékosan sosem bántották volna semmivel” – kezdi lánya szomorú történetét Candy Miller. A gyászoló amerikai édesanya azért vállalta, hogy alig egy hónappal lánya halála után beszél a News Journal riporterének a történtekről, mert úgy véli, nagyon sok hozzá hasonló szülő van még, aki semmit sem tud az étkezési rendellenességekről és azok súlyos következményeiről.

Az anya a riporternek elárulta, lánya gondjai még az általános iskolában kezdődhettek. “Emlékszem, egyik nap azzal jött haza, hogy fogynia kell. Nem akartam nagy jelentőséget tulajdonítani neki, de tudni szerettem volna, mi késztet egy sportos és egészséges kamaszlányt arra, hogy fogyókúrába kezdjen, így hát rákérdeztem a dologra” – emlékszik vissza könnyek között Candy. Mint kiderült, Laceynek aznap a röplabdaedzésen azt mondták a csoporttársai, hogy a rövidnadrágban túl nagynak tűnik a feneke.


Kép forrása: The Denver Channel

“Nem kellett volna felvennie, de Lacey olyan lány volt, aki komolyan vette az ilyen apróságokat” – tette hozzá az anya, aki ezután felfigyelt rá, hogy lánya étkezési szokásai megváltoztak. “Csak egészséges dolgokat, gyümölcsöt, zöldséget volt hajlandó enni, és azt sem nagy mennyiségben.” Candy hozzátette, sokáig még csak nem is gyanakodott, mivel fogalma sem volt a tünetekről, amikre oda kellett volna figyelnie.

“Először akkor nyillalt belém az aggodalom, mikor az iskolából hazaérkezve elájult és beütötte a fejét. Akkor már nagyon sovány volt. Kórházba vittem, és emlékszem, követeltem az orvostól, hogy mondja meg, van-e a lányomnak evési rendellenessége.” Ám hiába az orvosi vizsgálat, Lacey betegségére nem derült fény.

Csak hónapokkal később, Lacey 15. születésnapja után. “Mikor hazajött az iskolából, arra panaszkodott, hogy gyenge. Felment a szobájába, de soha többet nem jött le. Mikor a férjem felment, hogy megnézze, mi van vele, eszméletlenül feküdt a földön. Azonnal értesítettük a mentőket, de már nem tudtak rajta segíteni. A boncolás során derült ki, hogy Lacey hónapok óta éhezett, és megvonta magától többek között azokat a fontos ásványi anyagokat is, melyek a szíve normális működéséhez elengedhetetlenek lettek volna. Ezért kapott szívrohamot.”

Candy még most is nehezen dolgozza föl, hogy imádott gyermeke a szeme előtt tette tönkre az egészségét, épp ezért döntött úgy, hogy alapítványt hoz létre, mellyel a hozzá hasonló szülők figyelmét szeretné felhívni az evési rendellenességekre és annak tüneteire is.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik