Élet-Stílus

Kidobták a szépségszalonból a daganatos lányt

toloszek(960x640).jpg (tolószék, )
toloszek(960x640).jpg (tolószék, )

A 13 éves Patriciát azért nem szolgálták ki, mert tolószékben ült.

Azután, hogy négy hónapig a kaliforniai kórház onkológiai osztályán töltött, és agressziv kemoterápiás kezelést kapott, orvosai úgy döntöttek, hazaengedik betegüket, a 13 éves Patricia Moore-t. A fiatal amerikai lánynál még tavaly év elején diagnosztizálták a rák egy idegrendszert érintő válfaját, Patricia épp ezért az elmúlt 12 hónapot szinte folyamatosan orvosok között és kórházban töltötte.

“Most, hogy már minden kezelési lehetőséget kimerítettek az orvosaink, úgy döntöttek, nincs más lehetőségünk, csak várni” – kezdte a CBS amerikai hírcsatornának a kiskamasz édesanyja, Shannon Moore. A középkorú asszony, akit az elmúlt egy év legalább annyira megviselt, mint gyermekét, alig várta, hogy végre újra a közelében tudhassa imádott lányát. “Hetekkel ezelőtt elterveztem, hogy mit csinálunk, hova megyünk, ha végre kiengedik” – mondta az anya, majd hozzáteszi, álmában sem gondolta volna, hogy a közös napjuk végén lánya sírni fog majd.


Kép forrása: CBS News

Pedig az anya igazi “csajos programot” állított össze: plázázással, vásárlással, szépítkezéssel. Csakhogy, amikor tolószékes lányával betértek a Queen’s Nail elnevezésű szépségszalonba, kiszolgálás helyett akadékoskodást kaptak. “Az üzlet vezetője végignézett Patrician, majd szó szerint kidobott minket, mondván, nem tud minket kiszolgálni, mert a lányom a székben fekszik.” Shannon hiába győzködte a férfit arról, hogy Patricia fel tud ülni, ha párnát tesz a háta mögé, az üzletvezető hajthatatlannak bizonyult.

“Mondanom se kell, sírva távoztunk és megfogadtuk, soha többet nem jövünk ebbe a szépségszalonba” – árulja el Shannon, aki később azt is elmondta, azért vállalta, hogy nyilvánosság előtt beszél a történtekről, mert nem szeretné, ha más – a lányához hasonló sorsú – fiatalnak is hasonló csalódás érne.

A szalon egyébként nem sokkal később közleményben kért elnézést a családtól. Az üzletvezető, Long Nguyen közölte, Patricia és édesanyja – jöjjenek bármikor – szívesen látott vendégei, akikről ő maga gondoskodik majd. Hozzátette, reméli, hogy minél hamarabb alkalma lesz jobban megismerni majd ezt a csodálatos, fiatal lányt.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik