Élet-Stílus

1,1 milliárd fiatal hallását veszélyezteti a hangos zene

Pillanatok alatt tönkretehetjük a hallásunkat, akár a munkahelyünkön vagy egy meccsen is.

Az Egészségügyi Világszervezet pénteken közölte: a közepesen fejlett és fejlett országokban végzett tanulmányokból kiderült, hogy a 12-35 év közti korosztály mintegy fele túl hangosan hallgat zenét telefonján és más lejátszó eszközökön. Negyven százalékuk pedig az éjszakai klubokban, bárokban, sportrendezvényeken van kitéve a hallásra káros szintű zajnak.

Nyolc órán át 85 decibel, 15 percen át pedig 100 decibel feletti zaj az, amely káros a hallásra – hívták fel a figyelmet a szervezet szakemberei. Példaként említették, hogy a vuvuzela 120 decibelen szól, ami azt jelenti, hogy naponta 9 másodpercig elég hallani, hogy visszafordíthatatlan halláskárosodást szenvedjünk.

A napi 8 órán át 85 decibelnyi folyamatos zaj számos munkahelyen előfordul, a bárokban, klubokban, sporteseményeken pedig nem ritka a 100 decibelnél nagyobb tartós hanghatás.

A világszervezet azt javasolja, hogy naponta ne hallgassunk egy óránál tovább zenét fülhallgatóval, a zajos helyeken pedig használjunk füldugót. Egyben javasolták a kormányoknak, hogy hozzanak szigorú szabályokat a zajszint korlátozására.

A WHO adatai szerint világszerte 360 millióan szenvednek közepes és súlyos halláskárosodásban.

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.