Élet-Stílus

Terhesen tért magához a kómából a kamaszlány

A 17 éves kamaszlány hetekig küzdött az életéért, miután elrabolták, megerőszakolták és csúnyán megverték őt.

Az ausztrál April-Lee Gillen pontosan tudja, hogy csak a vakszerencsének köszönheti, hogy még életben van. Tavaly, április 20-án éjjel épp a barátjától tartott hazafelé, mikor egy ismeretlen, sötét színű autó megállt mellette, majd két férfi az autóba tuszkolta őt. Azt mondja, az éjszaka többi részére egyáltalán nem emlékszik, így arra sem, mit tettek vele a támadói.


Képek forrása: news.com.au

Az összevert és eszméletlen lányra néhány órával később, az út szélén bukkant egy élesszemű sofőr. A lány orvosai szerint kész szerencse, hogy az autós a vaksötétben kiszúrta a mozdulatlan testet, és segítséget hívott, mert ezzel megmentette April életét. “Ha a mentők néhány órával később hozták volna be, már nem tudtunk volna rajta segíteni” – nyilatkozta a 17 éves lány kezelőorvosa.

Aprilt a támadás után, súlyos fejsérülése miatt, óvatosságból hetekig mesterséges kómában tartották orvosai. Csak miután magához tért, tudta meg, hogy támadói teherbe ejtették. “Épp a húgom volt nálam látogatóban. Láttam rajta, hogy valami nyomasztja, ezért faggatni kezdtem. Végül nagy sokára kibökte, hogy az orvosoktól tudja, hogy terhes vagyok” – emlékezett vissza April az ausztrál A Current Affair című műsorban.

 

Bár a várandósság híre meglepte a fiatal lányt, elmondása szerint egy percig sem gondolt az abortuszra. “Egyre csak azt hajtogattam magamnak, hogy ő egy ártatlan gyermek, aki nem tehet semmiről. Nem szabadulhatok meg tőle csak amiatt, amin keresztülmentem” – mondta a lány, majd elárulta, édesanyjával az első néhány hétben sokat vitatkoztak a születendő baba sorsán.

“Az elején azt akartam, hogy April vetesse el a gyereket. Nem szerettem volna, ha bármi emlékezteti arra a szörnyűségre, ami vele történt” – nyilatkozta Leonie, aztán gyorsan hozzátette, miután megbizonyosodott róla, hogy lánya hajthatatlan, megbarátkozott a tudattal, hogy unokája lesz. April az eset után még két hónapig lábadozott a kórházban, majd 2014. karácsony estéjén életet adott kisfiának.

 

“Azóta gyakorlatilag elválaszthatatlanok vagyunk. Minden pillanat öröm, amit vele tölthetek, hiszen olyan, mint én, csak kicsiben” – nyilatkozta, majd hozzátette, egy percig sem bánta meg, hogy akkor, a támadás után úgy döntött, megtartja gyermekét.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik