Élet-Stílus

Egyetemen tanul a tízéves matekzseni

A brit kislány sosem járt iskolába, az egyetemet is távoktatásban végzi. Phd-zni szeretne.

Jegyezzük meg jól ezt a nevet: Esther Okade. Nagyon meg lennénk lepve, ha a Walsallben (Anglia) élő kislányról nem hallanánk a közeljövőben.

Esther most kezdte az egyetemet – ez önmagában nem lenne különlegesség. Úgy már sokkal izgibb a sztori, ha figyelembe vesszük, hogy a lány 10 éves. És soha nem járt iskolába. Matematikatanár édesanyja átalakította otthonuk nappali szobáját, ott foglalkozott a kislánnyal és Esther öccsével (róla később még ejtünk szót).

A lány hatévesen már letette matekból azt a vizsgát, amit hagyományosan 15-16 éves korukban abszolválnak a gyerekek (mondjuk csak „C” osztályzatot kapott, ami körülbelül a hármasnak felel meg, de ezt elnézzük neki). A középiskolai matekzáróvizsgáját tízévesen tudta le, jó eredménnyel; ebből már egyenesen következett, hogy hamarosan egyetemre kell járnia.

A szülei nem siettették, sőt örültek volna, ha Esther élvezné kicsit a gyerekkorát, de ő addig nyaggatta a családot, míg beleegyeztek, hogy jelentkezzen egy egyetemre. Korára való tekintettel speciális engedély kellett hozzá, de felvették.

Távoktatásban részt vevő egyetemistaként versenyképes a nála legalább 8-10 évvel idősebb diákokkal. Az egyetem után doktori képzésre készül, majd pedig saját bankot kíván alapítani, és – nem mellékesen – tervei között szerepel az is, hogy milliárdos lesz.

És akkor még jegyezzük meg azt is, hogy Esthernek van egy öccse, Isiah, aki hatéves, és már szintén a középiskolai záróvizsgára készül.


A kép forrása: YouTube/Birmingham Mail/DailyMailOnline

Ajánlott videó

Olvasói sztorik