Élet-Stílus

Vakok segítenek a mellrák kitapogatásában

mellrák vizsgálat (mellrák, vizsgálat)
mellrák vizsgálat (mellrák, vizsgálat)
A Braille-írás miatt sokkal kifinomultabb a tapintásuk, a kisebb tumorokat is fel tudják fedezni.

Vakok segítenének kitapogatni a mellrákot Németországban – tudósít a BBC. Az ötlet már jó pár éves és tanulmány igazolja, hogy van létjogosultsága, de úgy tűnik, mostanra jutnak el a megvalósításig.

Dr. Frank Hoffmann német nőgyógyász elmondta: váratlanul, egy reggel készülődés közben jutott eszébe, hogy a mellrák diagnosztizálását vak nők sokkal hatékonyabban tudnák végezni. „A mellvizsgálatra egy betegnél három perc áll rendelkezésre” – mondta az orvos, hozzátéve, hogy ez nagyon kevés arra, hogy a kisebb daganatokat fel tudja fedezni. A vakok viszont – a Braille-írás miatt is – jóval kifinomultabb tapintással rendelkeznek.

Az esseni egyetemen elvégzett kutatás tanúsága szerint a vak nők harmadával több daganatot fedeztek fel, mint a nőgyógyászok. Hoffmann elmondta: a nők önvizsgálat során a 2 centisnél nagyobb tumorokat képesek megtalálni, az orvosok az egy centinél nagyobbakat, a vak nők pedig már a 6 millimétereseket is megtalálják. Ez óriási előny és jelentős segítség ahhoz, hogy időben megakadályozzák a tumor továbbterjedését.

A BBC tudósítása felhívja arra is a figyelmet, hogy Németországban és Angliában is csak az 50 év feletti nőknek kínálják fel a szűrőprogramokat, noha a mellrák a 40 és 55 év közti korosztályban okozza a legtöbb halálozást és egyre csökken az érintett nők életkora.

Hoffmann „Felfedező Kezek” néven hozott létre egy alapítványt, aminek keretében vak nőket képeznek a feladatra, tizenheten már munkába álltak közülük Németország-szerte. Egyikük, Demir elmondta: egy alapos vizsgálat 45 percig is tarthat. A nő egy évvel ezelőtt még egy utazási irodában dolgozott, amikor látása rohamosan romlásnak indult, végül ott kellett hagynia miatta munkahelyét. „Most a fogyatékosságom lett az erősségem” – mondta a nő, aki szerint nagyszerű érzés, hogy van feladata, nem szorul másokra, sőt ő tud segíteni másokon.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik