Élet-Stílus

Elvetette gyermekét, mert nem akart fiút szülni

ultrahang (ultrahang, )
ultrahang (ultrahang, )

A blogger azért döntött az abortusz mellett, mert rossz tapasztalatai voltak a férfiakkal.

“Az elmúlt három évben sok barátot vesztettem. Sőt, még a családom egy része is megszakította velema kapcsolatot, de nem bánom. Pontosan tudom, hogy ezek az úgynevezett “felnőttek” mindezt csak azért tették, mert képtelenek elfogadni a tényt, hogy jogom van önálló döntéseket hozni” – kezdi nagy port kavaró bejegyzését az Injustice Stories című oldal Lana nevű felhasználója.

A blogger ezután leírta, 2012 tavaszán váratlanul érte a hír, hogy gyermeket vár. “Volt egy sejtésem arról, hogy ki lehet a gyerek apja, ám mivel nincsenek anyagi gondjaim, így nem is foglalkoztam különösebben azzal, hogy a tudtára adjam a hírt. Úgy gondoltam, anyaként én is bőven elég leszek majd a gyermekemnek” – írta, majd hozzátette, akkor, abban a pillanatban, amikor közölték vele, hogy várandós, úgy érezte, készen áll arra, hogy anya legyen.

Lana, aki a sok negatív tapasztalata miatt fordult a férfiak ellen és vált mizandristává (férfigyűlölővé) ezután elmondta, az anyaságról szőtt álmai egy ultrahangos vizsgálat után foszlottak szét. Mikor kiderült, hogy egy kisfiút hord a szíve alatt, a nő saját bevallása szerint sokkot kapott. “Sírni kezdtem, képtelen voltam abbahagyni, és az egész haza úton azon tanakodtam, vajon miért történik ez velem.”


A kép csak illusztráció
Kép forrása: Thinkstock

A bejegyzés szerint a nő három napig gyászolta az anyaságát, majd mivel úgy érezte a “férfiaktól semmi jóra nem számíthat”, elhatározta, hogy megszakítja a terhességét. “Nem akartam még egy olyan “szörnyet” adni a világnak, aki képtelen odafigyelni, és minden nőt az ellenségének tekint”- írta, majd hozzátette még azt is, hogy ha a jövőben hasonló fordulna vele elő, újra ezt tenné.

Felzúdult az internet

Nem sokkal azután, hogy kikerült az internetre, Lana posztja vírusszerűen terjedni kezdett. Eddig a percig több száz komment érkezett a bejegyzés alá. Többségük élesen bírálja a szerzőt, mentálisan sérültnek, kegyetlennek és szívtelennek nevezik, amiért vélt, vagy valós sérelmeit egy ártatlan magzaton bosszúlta meg. Van, aki egyenesen gyilkosnak tartja, és olyan is van, aki egy életre rács mögé zárná a tettéért.

A kommentáradatra válaszul az Injustice Stories szerkesztője közzétett egy tájékoztatást, miszerint felkérte a poszt szerzőjét, hogy válaszoljon a bejegyzés alá érkező megjegyzésekre és kritikákra.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik