Élet-Stílus

Ezért nincs nátha elleni védőoltás

nátha (nátha, )
nátha (nátha, )

A nátha szerencsére inkább múló és kellemetlen betegség, igazi veszélyt többnyire nem jelent. De mégis, miért nincs ellene védőoltás? Miért nincs náthafertőzést megállító gyógyszer?

A tudomány jelenlegi állása szerint 120 különböző vírus okoz náthát, ebből húszat 2009-ben fedeztek fel, a legrégebbieket pedig az ötvenes években. Dr. Berencsi György virológus szerint a kutatók majd még újabb náthát okozó vírusokkal ismerkedhetnek meg, mert körülbelül húszévenként alakulnak ki új törzsek. Hogy miért? Azért, hogy jól megfertőzhessenek minket – és ez nem vicc.

Ha ugyanis az emberiség és az emberszabású majmok is kihalnának, akkor szegény náthának is vége lenne – közöttünk viszont elemében érzi magát. Mivel a rhinovírusoknak sok fajtája van, illetve az egyszeri fertőzés nem ad életre szóló védettséget, így el kell fogadnunk: a nátha bizony végigkíséri majd az életünket. Szerencsére a náthavírusok nem bírják a savas környezetet, ezért a gyomorba jutva már elpusztulnak. Ugyanakkor a felső légútjainkban szívesen szaporodnak, akár 5-7 napra is megkeserítve az életünket.

Miért a hidegben fertőz?

Nagyszüleink nem ismerték a nátha valódi természetét, így a hidegen való megfázást tekintették a betegség alapjának. Persze az elképzelés részben jogos is – mindjárt elmondjuk, hogy miért, de előbb egy érdekesség: a klasszikus megfázás mindig valamilyen fertőzés következménye, amit valakitől elkapunk valakitől, valamikor. Ez utóbbi is rendkívül érdekes, mert dr. Berencsi György szerint az is előfordulhat, hogy valaki fertőző személlyel találkozik, a nyálkahártyáján a vírusok szaporodásnak indulnak, ám mondjuk a következő napokat meleg helyen tölti. Amikor viszont kimegy a hidegre, akkor utána hirtelen megjelennek a tünetek. Vajon miért?


Kép forrása: Thinkstock

Ennek az az oka, hogy amikor a szobában vagyunk, akkor a nyálkahártyánk 30 fokos, és ha (szó szerint) benyalunk egy vírust (mert legtöbbször a kéz közvetíti ezeket a nátháért felelős kórokozókat), akkor a megtámadott csillószőrös hengerhám-sejtek interferont termelnek – ez pedig megakadályozza, hogy a vírusok a szomszédos sejteket is megtámadják. Ám hideg nyálkahártyán az interferon hatástalanná válik. Amikor kimegyünk a téli utcára, akkor a nyálkahártyánk hőmérséklete 20 fokra is csökkenhet. Ezért elegendő interferon hiányában a náthát okozó vírusok azonnal szaporodásnak indulnak a szomszédos sejtekben – és már meg is fáztunk.

Kíváncsi miért nincs védőoltás? Szeretné tudni, mit tehet a betegség ellen? Olvassa el a folytatást a Házipatika oldalán!

Ajánlott videó

Olvasói sztorik