Élet-Stílus

Egy fénykép mentette meg a hároméves életét

taylor(960x640).jpg (kisfiú, )
taylor(960x640).jpg (kisfiú, )

A kisfiúról azután derült ki, hogy egy ritka daganatfajtában szenved, miután anyja fotót küldött róla testvérének.

„Emlékszem, madarat lehetett volna fogatni velem, amikor a sorozat elkészült. Egy modellügynökség készítette, miután közölték velem, hogy Taylornak minden adottsága megvan ahhoz, hogy gyerekmodell lehessen” – idézte a kisfiú édesanyját, Tina Treadwellt a Metro című brit lap.

Tina akkor még nem is gondolta, hogy a fotósorozat, amit szinte minden családtagnak elküldött, megváltoztatja majd az életüket. Pedig így történt. Néhány nappal azután, hogy szétküldte a képeket, Tina aggódó telefont kapott testvérétől, Geraldine-tól. „Azt mondta, nem is olyan rég olvasott egy cikket, amiben egy a fotón, a gyermek szemében megjelenő árnyék jelezte a rákot. Arra kért, hogy vizsgáltassuk ki Taylort.”


Kép forrása: metro.co.uk

Geraldine nagyon meggyőző volt, így Tina, miután végignézte kisfia összes fotóját, és az összesen talált árnyékot, orvoshoz vitte őt. „Kiderült, hogy egy ritka gyermekkori daganatban, az úgynevezett retinoblasztómában szenved. Az orvosok mindkét szemében találtak tumort: a jobb szemében egy nagyobbat, ami arra a szemére teljesen megvakította, a bal szemében pedig több kicsit.”

Tina elmondása szerint a kis Taylor kezelését közvetlenül a diagnózis után megkezdték. „Négy hónapig kapott kemoterápiás kezelést. Őszintén megvallom, alig vártuk már, hogy vége legyen, mert Taylor nagyon nem szerette. Lehangolt és letargikus lett a gyógyszerek hatására.” Szerencsére azóta a kisfiú jobban van, orvosai szerint remekül reagált a kapott szerekre, és még az sem tartják kizártnak, hogy a kezelés hatására visszakapja a látását a jobb szemében.

„Mindezt egy fotónak köszönhetően” – mondja az édesanyja, majd hozzáteszi, hogy felhívja a többi szülő figyelmét, a kisfiáról készült képeket több orvosi rendelőben és játszótéren kirakta. „Szeretném, ha ismernék a jeleket, amikre figyelni kell” – vallotta be.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik