Élet-Stílus

Miért piszkáljuk az orrunkat?

orr (orr, )
orr (orr, )

A legtöbben piszkáljuk az orrunkat, de nagyon kevesen ismerjük be, ha pedig rajtakapnak, elszégyelljük magunkat. De miért is műveljük ezt?

Az első ezzel foglalkozó (amerikai) kutatás 1995-re datálható, eszerint a megkérdezett 1000 ember 91 százaléka piszkálja rendszeresen az orrát, ketten pedig annyira megrögzötten teszik mindezt, hogy lyukat ütöttek az orrlyukaikat elválasztó sövénybe. Úgy tűnik, elég sokan vagyunk áldozatai ennek a “tevékenységnek”.


Kép forrása: Thinkstock

A következő kutatásra 2000-ben került sor Indiában, a Bangalore-i National Institute of Mental Health and Neurosciences kutatói 200 tinédzser orrpiszkálási szokásait vizsgálták. Míg arra nem utalt semmi, hogy különböző társadalmi osztályok tagjai gyakrabban vagy ritkábban “játszanának” az orrukkal, azt biztosan meg lehetett állapítani, hogy a fiúk gyakrabban piszkálják azt, a lányok szerint pedig inkább egy rossz szokás.

A fiúk egyébként is statisztikailag jobban vonzódnak a rossz szokásokhoz, például a körömrágáshoz vagy a saját hajszálaik kitépéséhez. A 200 diák legtöbbje azért tette mindezt, hogy “kitisztítsák” orrjárataikat, de huszonnégyen azt felelték, hogy azért csinálják, “mert jó érzés”. Ráadásul nem csak ujjaikat használják: 13-an csipeszt, 9-en pedig ceruzát is bevetettek – kilencen pedig meg is eszik azt, amit találtak.

Még többet szeretne megtudni? Olvasson tovább a Házipatika oldalán!

Ajánlott videó

Olvasói sztorik