Élet-Stílus

A fél világ látta az irodai szexet

A biztosítótársaság munkatársai mámoros állapotban elfelejtették lekapcsolni a villanyt.

Valószínűleg sosem fogják elfelejteni a múlt pénteki munkanapjukat azok a kollégák, akik egy új-zélandi biztosítótársaságnál dolgoznak – és munka után egymásnak estek. Szexuális értelemben. Az irodában.

Egyetlen apróságot felejtettek el: a villanyt.

Ennek köszönhetően a szemközti bárból tökéletes rálátás nyílt mindarra, ami az irodában történik. A New Zealand Heraldnak nyilatkozott a szórakozóhely egyik vendége, aki elmondta, hogy a mit sem sejtő kollégák először csókolózni kezdtek, majd egy komplett felnőttfilmet prezentáltak a nézőknek – az eseményeket mintegy ötvenen (más források szerint kétszázan) nézték élőben a bár ablakából, többen az erkélyre is kimentek, sőt volt, aki integetett is a szexelőknek, akik azonban semmit sem láttak ebből.

Sajnálatos módon (legalább) egy videofelvétel is készült az irodai szexről, ami természetesen terjedni kezdett a közösségi oldalakon, így aztán a film szereplői elég hamar lebuktak, ami azért is kínos, mert a férfi nős, a nő pedig épp menyasszony (volt?). A pár személyiségi jogait sértő videókat azóta eltávolították a YouTube-ról (persze itt-ott azért felbukkan).

A biztosítótársaság vezetője arról nem nyilatkozott, hogy elbocsátás lesz-e az ügy következménye; de annyit előrebocsátott, hogy nagyon szigorúan kezelik majd az esetet. Az érintett pár azóta nem jelent meg a munkahelyén.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik