Élet-Stílus

Egymás kezét fogva mentek a halálba az unokatestvérek

kórház (kórház, )
kórház (kórház, )

Rettegtek attól, hogy külön-külön otthonba kerülnek, ezért inkább a kegyes halált választották. Együtt.

Azután, hogy az elmúlt 40 év szinte minden percét együtt töltötték, a 89 éves Phyllis McConachie és 86 éves unokatestvére, Stuart Henderson számára az sem volt kérdés, együtt fejezik-e be életüket. “Kettejük kapcsolata nem romantikus természetű volt, ennek ellenére olyan szoros kötelék fűzte őket össze, ami ma már nagyon ritka” – mondta a Daily Record című lapnak a párost jól ismerő dr. Libby Wilson.

A doktornő, aki a Friends at the Ende elnevezésű brit, pro-eutanázia szervezetet vezeti, azután került kapcsolatba az idős unokatestvérekkel, miután felkeresték őt azzal a kéréssel, hogy had haljanak meg együtt, egymás kezét fogva.


Kép forrása: Thinkstock

“Noha egyikük sem volt halálos beteg, borzasztóan féltek attól, hogy egyre romló egészségi állapotuk miatt előbb-utóbb állandó gondozásra lesz majd szükségük. Attól féltek, ha otthonba kerülnek, soha többet nem lehetnek együtt, épp ezért kértek minket arra, segítsük nekik megszervezni, hogy együtt fejezhessék be az életüket.”

Wilson azt is elárulta, a páros azután hozta meg döntését, hogy a régóta nagyot halló Phillys elesett, és eltörte a csípőjét. “Pontosan tudták, hogy ez innentől kezdve bármikor megismétlődhet, és nem akarták megvárni, míg erőszakkal szakítják el őket egymástól.”

Miután megbizonyosodtak a szándékuk komolyságáról, a doktornő elintézte, hogy az idős párt fogadja egy svájci klinika, ahol néhány nappal később megkapták a halálos pirulákat. “Miközben ott feküdtek egymás mellett, egymás kezét szorongatva, boldognak és nyugodtnak tűntek.”

Ajánlott videó

Olvasói sztorik