Élet-Stílus

Halálba zuhant, miközben eljegyzését ünnepelte

Cala-Tarida(960x640).jpg (ibiza, tengerpart, )
Cala-Tarida(960x640).jpg (ibiza, tengerpart, )

Örömében ugrálni kezdett egy tengerparti sziklán, amikor barátja megkérte a kezét. Majd elvesztette az egyensúlyát.

A 29 éves bolgár nő kezét a gyönyörű naplementékről híres Cala Tarida egyik tengerparti szikláján állva kérte meg szintén bolgár barátja, pár ismerősük társaságában. A nőt nagy meglepetésként érte a lánykérés, és a kérdést hallva örömében ugrándozni kezdett, de elveszette az az egyensúlyát, és lezuhant a szikláról – jelentette a helyi sajtó.

Amikor a mentősök kiérkeztek a helyszínre, Dimitrina Georgina Dimitrova eszméletlen állapotban volt, de még élt – írta a Periódico de Ibiza. Pár perccel a segítség megérkezése után azonban szívrohamot kapott és már nem tudták megmenteni az életét. A nőt a helyszínen halottá nyilvánították. A boncolás megállapította, hogy a Dimitrova lábbal előre csapódott be és halálát az életfontosságú belső szervek sérülése okozta. Halálát balesetté minősítették a spanyol hatóságok.

A Daily Mail információi szerint a nő barátja pincérként dolgozott Ibizán, és barátnője két nappal a tragikussá vált lánykérés előtt érkezett meg a spanyol szigetre, hogy meglátogassa. 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik