Élet-Stílus

Mire vagyunk képesek bedrogozva és részegen – videó

A felvétel tanúságai szerint LSD hatása alatt sokkal jobb eredményt érhetünk el, mint alkoholmámorban. Valószínűleg józanon meg még jobbat.

Bizarr emberkísérlet a YouTube-on: a SuperWingmen nevű kandi kamerás csoport egyik tagja kipróbálta a nyilvánosság előtt, mi mindenre képes tök részeg, illetve bedrogozott állapotban.

A kihívás lényege: a főszereplő 1 óra leforgása alatt legurított 15 adag tömény szeszt, és ezek után különböző feladatokat kellett megoldania. Majd egy másik alkalommal LSD-bélyegeket fogyasztott, és megkísérelte elvégezni ugyanazokat a tevékenységeket, mint amikre részegen (sem) volt képes.

Az alábbi feladatok vártak a szerek hatása alatt álló srácra: elkapni egy repülő narancsot; kitölteni egy IQ-tesztet; lerajzolni a barátnőjét; guggolásokat végezni, a nyakában egy lánnyal; táncolni; vezetni (szerencsére csak a parkolóban próbálta ki); gyorskaját enni.

A tanulság persze lehetne az is, hogy lám-lám, az alkoholtól minden feladatot elbukott, a drogok hatása alatt mindegyiket sikerrel teljesítette – de nem szeretnénk ilyen végkövetkeztetést levonni. Mindenesetre hősünk arra jutott, hogy az alkohol méreg; plusz a végén még statisztikát is felhoz, amiből „kiderül”, hogy míg a 20-39 korcsoporton belül a halálesetek egynegyede összefügg az alkoholfogyasztással, addig az LSD-túladagolásba még nem halt bele senki.

Azt persze nem tudjuk, hogy honnan származnak az adatok; és azt sem, hogy a srác valóban részegen/bedrogozva állt-e a kamera elé, vagy csak a YouTube-nézettségből származó bevétel kedvéért készült a film.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik