Élet-Stílus

Megmérgezte kisfiát, hogy népszerű legyen a Facebookon

lacey(960x640).jpg (mérgezés, )
lacey(960x640).jpg (mérgezés, )

Az anya hosszú hónapokig sóval tömte gyermekét, hogy a kicsi minél betegebb legyen, ő pedig még többet posztolhasson róla.

Azután, hogy alig egy évvel ezelőtt kisfia belehalt a szódium túladagolásba, Lacey Spears a közeljövőben végre bíróság elé áll. A Kentuckyban élő, 27 éves nőt azzal vádolják, hogy egy gyomorszondán keresztül hónapokig – szó szerint – sóval tömte kisfiát. Mindezt a gyanú szerint azzal a céllal, hogy a gyerek állapota egyre rosszabbra forduljon, ő pedig beszámolhasson a fejleményekről a közösségi oldalokon és a saját blogján is.


Kép forrása: Facebook

Doreen Lloyd, a 27 éves nő ügyében eljáró ügyész elmondta, az anyát a közeljövőben emberölés vádjával állítják majd bíróság elé, mivel bizonyítékaik vannak arra, hogy az anya tudatosan, a lehetséges következmények ismeretében mérgezte kisfiát. “A telefonján lévő böngésző előzményeiből kiderült, hogy Spears többször is rákeresett arra, milyen hatása van a nagy mennyiségű szódiumnak egy gyerekre” – nyilatkozta az ügyész, majd elárulta, mélységesen meg van döbbenve, hogy egy anya pusztán a nagyobb népszerűség és a lájkok kedvéért ilyesmit tesz.

Az ötéves Garnett-Paul Spearsen az orvosok sem tudtak segíteni: fogalmuk sem volt róla ugyanis, hogy a gyerek megmagyarázhatatlanul magas szódium szintjét nem betegség, hanem saját édesanyja okozza. “A gyermek végül a só miatt megduzzadt agy okozta rohamokba halt bele” – így az ügyész, aki szerint a különös kegyetlenség, a kiskorú kárára elkövetett bántalmazás és szándékosság miatt akár tényleges életfogytiglani büntetés is várhat a kegyetelen anyára.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik