Élet-Stílus

Buszsofőr mentette meg a fuldokló kisfiú életét

buszvezető (buszvezető, )
buszvezető (buszvezető, )

A férfi épp munkába tartott, mikor meghallotta a kétségbeesett anya kiáltozását. Gondolkodás nélkül közbelépett.

“A városban azóta mindenki hősként ünnepel, pedig az igazság az, hogy semmi különöset nem csináltam” – mondta az 50 éves brit buszsofőr a Mirror című magazinnak. Steve Plank elmondása szerint aznap épp munkába igyekezett, mikor a buszon kiáltozásra lett figyelmes. “Egy fiatal nő hangját hallottam, ahogy kétségbeesetten azt üvölti “Ébredj fel!”

Mint kiderült, az asszony négyhónapos fiának váratlanul leállt a légzése, így azonnali segítségre volt szükség. “Nem volt idő gondolkodni. Így azonnal odamentem hozzájuk, annak ellenére, hogy kezdetben egyáltalán nem voltam biztos abban, hogy tudok majd segíteni.” Steve végül azt az újraélesztési technikát alkalmazta, amit még fociedző korában sajátított el: “Háromszor megnyomtam a kicsi mellkasát, mire a gyerek összerándult. Folytattam a mozdulatot, és a kisfiú szerencsére magához tért.”

Míg zajlott az újraélesztés, egy másik utas kihívta a mentőket, akik a helyszínre érkezve megköszönték a buszsofőr segítségét. “Azt mondták, ha nem segítek, a kisfiún már ők sem tudtak volna segíteni” – tette hozzá.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik