Élet-Stílus

Túlélte a baba, hogy születése után ötször leállt a szíve

koraszülött (koraszülött, )
koraszülött (koraszülött, )

A kislányt a napokban engedték haza, miután az orvosok fél évvel a születése után gyógyultnak nyilvánították.

Vérmérgezés, súlyos szív-és veseelégtelenség, agyvérzés: csupán néhány azok közül a súlyos betegségek közül, melyekkel a kis Isla Allennek meg kellett küzdenie közvetlenül a születése után. A hathónapos baba tavaly augusztusban jött a világra, a terhesség 24. hetében. Sokáig még az orvosok sem tudták, hogy életben marad-e.

“Nincsenek rá megfelelő szavak, hogy leírják, milyen erős a kislányunk” – nyilatkozta a most már boldog édesanya, Maxie Foster a Mirror című brit lapnak azután, hogy az orvosok engedélyezték, hogy hazavigye gyermekét. “A császármetszés után mindössze egy pillanatra láttam őt, és emlékszem azon gondolkodtam, vajon elveszítem-e” – emlékezett vissza, majd hozzátette, fogalma sem volt róla, mi történik gyermekével.

 

A következő hónapokban az aggódó szülőknek nem maradt más, mint az idegtépő várakozás, miközben kislányuk az életükért harcolt. “Már közvetlenül a szülés után életveszélybe került. Az orvosok azt mondták, ötször leállt a szíve, és volt, hogy csak 10 perccel később tudták őt újraéleszteni” – meséli a büszke Maxie, aki még most is nehezen hiszi el, hogy csöppnyi kislánya ezután legyőzött egy vérmérgezést, egy akut veselégtelenséget, sőt, egy a koraszülés miatt kialakult szívbetegséget is.

“Az elmúlt hat hónapban a bizonytalanság volt a legrosszabb. Hogy nem tudhattuk, mit hoz a holnap. Amikor úgy tűnt, Isla állapota javul, hirtelen mindig történt valami, ami miatt újra veszélybe került. Még életemben nem aggódtam ennyire, mint akkor.”

Mint kiderült, Maxie gyermeke igazi harcos, a kislány ugyanis átvészelt minden megpróbáltatást. “Az orvosok azt mondják, a tüdeje sosem lesz teljesen egészséges, ráadásul az agyvérzés miatt meg is süketült, ennek ellenére a napokban elég erősnek találták ahhoz, hogy hazaengedjék őt. Mióta megszületett erre a pillanatra vártam” – zárta interjúját az anya.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik