Élet-Stílus

Minden idők legdurvább éttermi randija

Vagánykodásból durván csípős ételt nagy mennyiségben tesztelni: nem javasolt.

Egy Reddit-felhasználó történetmesélési hullámot indított el, amikor kiírta azt a kérdést a közösségi oldalra: „Pincérek, pincérnők: melyik volt a legborzasztóbb éttermi randi, amelynek felszolgálóként szemtanúi voltatok?”

Rengeteg válasz érkezett; mind közül a legdurvább, egy bluewoods fedőnevű felhasználó által beírt sztori.

A bejegyzés szerzője olyan étteremben dolgozik, amelynek specialitása, hogy több mint 150-féle nagyon csípős szószt tartanak. Azt írja: egyszer egy pár megérkezett a helyre, és a férfi egyből hősködni kezdett – elmondta, hogy még sosem kóstolt olyan mártást, amit tényleg csípősnek érzett volna. Ezek után logikus, hogy a következő pillanatban már ki is kérte az étteremben fellelhető legerősebb szószt. Egy nagykanálnyit készült a szájába venni, annak ellenére, hogy az alkalmazottak egytől-egyig figyelmeztették: ne tegye.

De megtette. Rossz ötlet volt.

Azonnal fuldokolni és öklendezni kezdett; majd az asztalra hányt, elvesztette az eszméletét, és fejjel beleborult a hányásába. Mentőt kellett hívni hozzá, még mielőtt bármilyen ételt vagy italt rendelhettek volna. A lány elmondta a pincéreknek, hogy ez volt (ez lett volna) az első randijuk. Arról sajnos nincs információ, hogy volt-e második.


Fotó: Thinkstock

Ajánlott videó

Olvasói sztorik