Élet-Stílus

Melegítő ételek hideg időre

kínai ételek (kínai ételek)
kínai ételek (kínai ételek)

A kínaiak már több ezer éve tudják, mit együnk és igyunk télen.

Kínában, azaz tulajdonképpen egész Ázsiában széles körben használják a hagyományos kínai gyógyító módszereket. Mára már Európa nagy részén is jól ismertek bizonyos technikái, mint például az akupunktúra. Természetgyógyászok előszeretettel használják is ezeket, bár tudományosan még mindig nem egységes a megítélésük a nyugati világban.

Mint ahogy a kínai filozófia középpontjában a jin és a jang kölcsönhatása áll, ugyanez mondható el az élelmiszerekről is. A “jin” élelmiszerek hűtő hatása miatt nyáron népszerűek, ilyenek például a citrusfélék, a paradicsom, vagy az uborka. A “jang” ételek ennek ellentétei, belülről melegítenek bennünket, ezért télen fogyasztják őket előszeretettel.

Mindegy, hogy húsról, zöldségről vagy italról van-e szó, meleg hatású élelmiszereket szinte mindenhol találni. Leginkább vörös húsokra gondoljunk, sertésre, marhára, bárányra vagy vadhúsra. Arra azért ügyeljünk, hogy túl sokat ne együnk belőlük, mert a legújabb kutatások szerint növelik a szív- és érrendszeri megbetegedések kockázatát.

Kép forrása: wikipedia.com

Érdemesebb helyette inkább halat fogyasztani, olyan fajokra specializálva az étrendünket, mint a hering, a tőkehal, a lepényhal vagy a a tonhal. Ezek is meleg hatású húsok a több ezer éves kínai hagyományok szerint. A zöldségek közül az újhagyma és a póréhagyma a legjobb, de a cékla és a sütőtök is tökéletes, gyümölcsök közül pedig szilvát, gránátalmát, a citromhoz hasonló kumquatot, valamint a gesztenyét, a mogyorót és a diót ajánlja az ősi tanítás.

A magas vérnyomásúak azonban csínján bánjanak vele, a fent említett ételek ugyanis még télen is izzadást okoznak. Ez ugyancsak elmondható a hasonló hatású fűszerekre is, vigyázni kell, de nagy hidegben ajánlott télen az ánizs, a chili, a curry, a szárított gyömbér, a fokhagyma, a koriander, a kömény és a fahéj, persze megfelelő mennyiségben.

Még többet szeretne tudni? Olvassa el a folytatást a Házipatika oldalán!

Ajánlott videó

Olvasói sztorik