Élet-Stílus

Először néznek egymás szemébe az újszülött ikrek

ikrek(960x640).jpg (ikrek, )
ikrek(960x640).jpg (ikrek, )

A szívmelengető pillanatról a két kislány édesapja készített felvételt.

“Születésüktől fogva figyelünk arra, hogy a lányaink mindig egymás közelében legyenek. Nem akartuk, hogy hiányérzetük legyen” – kezdi Paula és Alyssa büszke édesapja, a 30 éves Paul, majd hozzáteszi, a videón elkapott pillanat volt az első, mikor lányaik szemmel láthatóan felismerték egymást. “Leírhatatlan élmény volt látni, ahogy ez a két kis csöppség elveszik a másik szemében, majd egy számunkra érthetetlen nyelven “beszélgetni” kezd.”

A szülők az interjúban elárulták, az ikrek az első gyermekeik, ezért a születésük utáni néhány hónap nagyon megviselte őket. “Számtalan könyvet és cikket olvastunk a témában, sőt, kikértük az orvosunk tanácsát is, de be kell látnunk, arra, milyen ikreket nevelni, senki nem készíthet fel minket.

Ez két emberes munka” – mondta az édesanya. Ally hozzátette, lányaik szinte mindent egy időben csinálnak: egyszerre kelnek, egyszerre lesznek éhesek, és a fejlődésük is szinkronban van. “Ez egyrészt könnyebbség, másrészt megnehezíti az életünket, hiszen ahhoz, hogy egyszerre ellássuk őket, mind a kettőnkre szükség van. Szerencsére a videón is látható megható pillanatok mindenért kárpótolnak minket” – tették hozzá.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik