Élet-Stílus

Mindenkit meglepett a kar nélküli férfi sikere

Hu Xialu (karnélküli férfi, )
Hu Xialu (karnélküli férfi, )

Hiába volt kitűnő tanuló és jutott volna be álmai egyetemére, visszautasították, mert nincsenek karjai. Azóta sikerre vitte saját üzletét, szinte teljesen egyedül.

„Bár nincsenek karjaim, a saját lábamra tudok állni” – ez a gondolta vezérli a 24 éves kínai fiatalember, Hu Xialu életét, akinek keményen meg kellett küzdeni mindenért, miután nyolcéves korában egy áramütés miatt elvesztette mindkét karját. A Csöcsiang tartomány egyik kisvárosában élő férfi hatalmas akaraterőről téve tanúbizonyságot, csak a lábát használva végezte el az általános iskolát és a gimnáziumot, kitűnő eredményt érve el.

 Hu Xialu még 2005-ben, iskolásként – lábával írta a házi feladatokat
Fotó:Sina 

Tanulmányi eredményei alapján Hu Xialúnak egyenes útja lehetett volna egy neves pekingi üzleti egyetemre, de az intézmény végül elutasította jelentkezését, arra hivatkozva, hogy „fizikai adottsága” nem teszi lehetővé, hogy az iskola hallgatója legyen. A fiatalember azonban nem adta fel. Nem sokkal később megnyitotta saját boltját szülővárosában, amit azóta is sikeresen vezet.

Az üzleti egyetemre nem vették fel, mert nincsenek karjai, erre saját üzletet nyitott, amit sikeresen vezet
Fotó:Sina 

A helyi sajtóban megjelent beszámolók szerint Hu Xialu szinte minden egyes feladatot maga lát el a pici, 30 négyzetméteres üzletben. Egyedül a házhozszállításban szorul anyja segítségére. A bolt olyan sikeres, hogy a fiatalember már azt tervezi, hogy egy nagyobb helyre költözik.

 Az üzletvezetés majdnem minden egyes feladatát el tudja látni a lábával
Fotó:Sina 

Hu újságíróknak elmondta: boldog, hogy sikerült önálló életét kialakítania, és nincsen szüksége arra, hogy mások nyakán éljen. Már csak egy dolog hiányzik számára: egy társ. Elmondása szerint 2015-re azt a fogadalmat tette, hogy feleséget talál magának. 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik