Élet-Stílus

A kecsege lenyomta az összes halat

kecsege (kecsege)
kecsege (kecsege)

Immár a győztesek - a nyúldomolykók, a kősüllők, a széles kárászok, a menyhalak és a magyar bucók - között a helye ennek a halnak.

A kecsege – avagy a Acipenser ruthenus – lett az év hala 2015-ben – tudatta a Magyar Haltani Társaság elnöke csütörtökön az MTI-vel. Harka Ákos közlése szerint a társaság honlapján most zárult közönségszavazáson a kecsege a négyezret meghaladó szavazat 60 százalékával előzte meg a másodikként befutó galócát, mely 25 százalékot zsebelt be. A harmadik a vágódurbincs lett, amely a voksok 15 százalékát kapta
.
A szakember ismertetése szerint a rajt-cél győzelmet arató kecsege különös megjelenésű hala vizeinknek. Orra megnyúlt, testét pikkelyek helyett csontvértek védik, belső vázát porc alkotja, farokúszója a cápákéra emlékeztet. Élőhelye az oxigénben dús folyóvizek sóderes-homokos vagy kemény agyagos mederszakasza, ahol a fenéken keresi kisebb gerinctelen állatokból álló táplálékát.

Kedvence a tiszavirág lárvája, amelyet ormányával az aljzatból is kitúr. Általában néhány fős csapatokat alkot, a tél közeledtével azonban nagy rajokba verődik a mélyebb részeken. A tiszai halászok valaha ilyenkor vették elő két csónakkal vont húzóhálójukat, a palónyát, amellyel néhány kerítés elegendő volt a napi zsákmány megszerzéséhez.

Mára azonban a kecsege duzzasztott folyószakaszokról eltűnt és máshol is vészesen megfogyatkozott. Ez indokolta, hogy 2014-ben kivették a fogható fajok köréből, horogra, vagy hálóba akadt példányait vissza kell engedni – hangsúlyozta Harka Ákos.

Az elnök fontosnak tartja, hogy a faj mesterséges szaporításból származó ivadékainak rendszeres telepítéséhez sikerüljön anyagi forrásokat találni, mert ez sokat segíthet a hazai állomány megerősödésében.

A korábbi években a nyúldomolykó, a kősüllő, a széles kárász, a menyhal és a magyar bucó érdemelte ki Az év hala címet.

Fotó:MTI

Ajánlott videó

Olvasói sztorik