Élet-Stílus

Összekeverte a féket és a gázt – szétzúzta barátja Porschéját

Méghozzá nem is akármilyet, hanem egy több mint félmilliárd forintba kerülő darabot.

Hasznos leckét kapott az élettől egy kínai férfi, aki a jövőben feltehetően jól meg fogja nézni, hogy melyik barátjának adja oda egy körre az autóját. Leginkább egy olyannak, aki tisztában van az autóvezetés alapjaival, és nem keveri össze a gázpedált a fékkel. Ami egy olyan szupersportautóban, mint egy Porsche 918 Spyder igencsak veszélyes lehet.

 

Ezt bizonyította egy nő, aki egy fának vezetve törte szét barátja Porschéját, miután összekeverte a pedálokat, és a fék helyett a gázpedálba állt bele, és emiatt elvesztette az irányítást a nyolcszáz lóerős autó felett. A hibrid sportautónak a bal eleje darabjaira tört, a felfüggesztés kiszakadt a helyéről, és a Shanghaiist híre szerint totálkárosra tört.

 

Amikor a rendőrség kiért a Xiantiandi városában történt baleset helyszínére, a nő már nem volt ott az autónál, aminek tulajdonosa magára vállalta a felelőséget a balesetért. A férfi a helyi sajtónak elmondta: nem fogja megjavíttatni a Kínában 15 millió jüanért, azaz nagyjából 620 millió forintért megvehető autót, mert most egy új Bugattira gyűjt. Amit ki tudja, hogy mikor vezethet majd, mivel a rendőrség ideiglenesen bevonta a jogosítványát.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik