Élet-Stílus

Egészséges négyes ikreket szült a 42 éves nő

negyesikrek(960x640).jpg (négyesikrek, )
negyesikrek(960x640).jpg (négyesikrek, )

Az amerikai asszony a szülés pillanatáig úgy tudta, hármas ikreket hord a szíve alatt.

Kimberly Fugate saját bevallása szerint már a várandósság 13 hetében járt, amikor szűnni nem akaró hányingere és a rá-rátörő kínzó fáradtság miatt úgy döntött, orvoshoz megy. “Bevallom őszintén, eszembe se jutott, hogy állapotos lehetek, ezért mikor az orvosom közölte velem a jó hírt, percekig nem hittem a fülemnek. Csak mondogattam magam elé, hogy gyerekem lesz…” – emlékszik vissza a 42 éves asszony, aki végül a terhesség 28. hetében, két hónappal a kiírt időpont előtt adott életet gyermekeinek.


Kép forrása: University of Mississippi Medical Center

“Egészen a szülés pillanatáig úgy hittük, hármas ikreik lesznek. Fogalmunk se volt róla, hogy van egy negyedik baba is, mivel minden vizsgálaton gondosan úgy helyezkedett, hogy láthatatlan maradjon” – mondja Kimberly, majd hozzáteszi, nagy meglepetés volt a műtőben, mikor kiderült, hogy nem három, hanem négy kislányt várt. “Emlékszem, ahogy az orvosom meglepett hangon azt kiáltja, hogy lát még két lábat.”


Képek forrása: Kimberley Fugate

A négyes ikrek ezután az újszülött intenzívre kerültek. Mivel két hónappal korábban érkeztek, a tüdejük nagyon fejletlen volt, csak gépekkel tudták őket életben tartani. “Ez volt a legnehezebb időszakunk, hiszen hol az egyikük volt rosszabbul, hol a másikuk. Az ápolónőkkel együtt sírtunk, és nevettünk, ők voltak azok, akik tartották bennem a lelket a rosszabb pillanatokban.” Kenleigh, Kristen, Kayleigh és Kelsey végül kitartott, így az ikrek néhány hónap múlva hazatérhettek 11 éves nővérükhöz és szüleikhez.

 

Édesanyjuk a Today.com című magazinműsornak elárulta, noha szinte minden idejét a kicsik körüli teendők kötik le, úgy érzi, ő a világ legszerencsésebb édesanyja.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik