Élet-Stílus

40-szer égette meg a kuruzsló a két hónapos babát

Az indiai anya azért vitte gyermekét egy helyi gyógyítóhoz, mert azt hitte, tüdőgyulladása van.

Azután, hogy egy évvel ezelőtt első lánya belehalt a tüdőgyulladásba, a 22 éves indiai édesanya, Somvati Seheriya kétségbeesett, mikor azt vette észre, második gyermekénél is ugyanazok a tünetek mutatkoznak, mint nővérénél. A fiatal édesanya nem szerette volna elveszíteni második gyermekét is, ezért segítséget kért a faluban élő “gyógyítótól”.

“Amikor az első lányom beteg lett, azt hittem, segítség nélkül is legyőzi majd a betegségét, de sajnos nem így lett, és nem sokkal később meghalt. Épp ezért, mikor észrevettem, hogy a második lányomnak is ugyanolyan tünetei vannak, egy percig sem gondolkodtam, hogy segítséget kérjek” – idézi fel a történteket Somvati, majd elárulja, férjével, a 23 éves Giruval december másodikán keresték fel a falu gyógyítóját. “Biztos voltam benne, hogy meggyógyítja Shivanit, de nem így lett. Miután hazahoztuk, a kislányomnak magas láza lett, amit nem tudtunk csillapítani, ezért a férjemmel úgy döntöttünk, kórházba visszük őt.”


Kép forrása: Daily Mail

“A kislány rettenetes állapotban volt, mikor felvettük őt” – ezt már Shivani orvosa, dr. Gobind Singh mondja, aki elárulta, túl azon, hogy a kislánynak magas láza volt, az alhasán legalább negyven komoly égési sebet találtak. “Kétség sem férhet hozzá, hogy a súlyos sebeket a gyógyító kezelése okozta. Indiában az égetés bevett módszer, különböző fertőzéseket – maláriát, agyhártyagyulladást is gyógyítanak vele” – magyarázta a sebész, majd hozzátette, Shivani tüneteit nem tüdőgyulladás, hanem egy veleszületett szívbetegség okozta.

“A vizsgálatok kimutatták, hogy a baba szívének két kamrája közti fal nem záródott be megfelelően, és egy lyuk keletkezett rajta” – magyarázta a sebész, majd hozzátette, a kezelésnek köszönhetően a kislány sokkal jobban van, és nemsokára haza is engedhetik.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik