Élet-Stílus

Látni szeretné születendő testvérét a haldokló négyéves

A kis Isabella idén karácsonykor ajándékok helyett még egy kis időt kért: szeretné ugyanis magához ölelni húgát, aki jövő áprilisban születik.

“Tudom, most sokan kritizálni fognak azért, mert teherbe estem azután, hogy megtudtuk, Isabella halálos beteg. De nem érdekel. Legfőképp azért nem, mert minden egyes nap, minden pillanatában látom, milyen jó hatással van a kislányomra a terhességem” – idézi a 33 éves brit anyát, Jolenet a Mirror című lap.


Képek forrása: Daily Mail

Anyja elmondása szerint a kis Isabella még nem volt kétéves, amikor az orvosok, 2011 novemberében inoperábilis agydaganattal diagnosztizálták. “Azt akartuk, hogy meggyógyuljon, ezért szinte gondolkodás nélkül igent mondtunk a kemoterápiára.” Csakhogy a kislány szervezete nem úgy reagált a kapott gyógyszerekre, ahogy az orvosok várták. “Isabella állapota sokat romlott. Egész nap hányt, teljesen legyengült, reggelente alig bírt felkelni az ágyból.

Mivel azt szerettük volna, hogy a hátralevő időben teljes életet élhessen, ezért az orvosokkal közösen úgy határoztunk, abbahagyjuk a kemoterápiát.” Azóta kizárólag kontrollvizsgálatokra járnak, ahol Jolene – mint mondja – minden alkalommal szembesül azzal, miyen agresszív tumor támadta meg gyermekét.

 

“Igyekszem optimista maradni, és nem arra gondolni, hogy rohamosan fogy a közös időnk” – árulja el, aztán hozzáteszi, bízik benne, hogy kislánya elég erős lesz ahhoz, hogy még megélje kishúga születését. “Mióta tudja, hogy áprilisban testvére lesz, Isabella sokkal kiegyensúlyozottabb. Alig várja, hogy végre magához ölelhesse a húgát. Úgy látom, a terhesség célt adott neki. Olyasvalamit, amiért küzdenie kell, és ami remélhetőleg elég erőt ad neki, hogy valóra váltsa legnagyobb álmát, és kézbe foghassa várva várt testvérét” – mondja az anya.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik