Élet-Stílus

Szűzhártya-stoppolás, vaginabotox: hódít az intimplasztika

Bármilyen hihetetlen, az utóbbi időben egyre többen veszik igénybe ezeket az extrém beavatkozásokat.

A divatba jött teljes szőrtelenítés közszemlére teszi legrejtettebb testrészeinket. És egyre többen azért fekszenek kés alá, mert úgy érzik, ha lehull a fehérnemű, nem veszik fel a versenyt a retusált szexfotók idealizált látványával.

– Az elmúlt öt évben megnövekedett igény az intimplasztika iránti sejtésem szerint két okkal magyarázható: az egyik, hogy az okostelefonokkal úgy váltak elérhetővé a pornófilmek, hogy már nem kell a szobába belépő előtti lebukás miatt aggódnunk, így a szemérmesebbek is nyugodtan nézegethetik mások nemi szerveit. Másrészt szintén a pornóiparból elindulva, ahol a láttatás a cél, divat lett a teljes testre kiterjedő szőrtelenítés – mondja dr. Illanitz Elemér, a Budapest Plasztikai Intézet nőgyógyásza. Míg eddig csak a férfiak hasonlítgatták össze méreteiket és formáikat a filmekben vagy az edzőterem zuhanyzójában látott konkurenciáéval, most már a magukat lecsupaszított nők is egy fokkal könnyebben megtehetik ezt.

Korábban csak a túl gyors lefolyású szülések sérülései vagy fájdalmas együttlét miatt keresték fel a nők a plasztikai sebészetek nőgyógyászait, ma már azonban ezeknek a műtéteknek a száma elenyésző a pusztán valamiféle esztétikai okra hivatkozva kért beavatkozások mennyisége mellett.

– A leggyakoribb kérés a kisajak-kisebbítés és a szeméremdomb feltöltés; az előbbire a húszas-harmincas nők jelentkeznek, akik állításuk szerint már régóta nem szeretik a nemi szervük kinézetét, és mivel mostanában lehet olvasni arról, hogy ilyen műtét létezik, hát most jelentkeznek. Persze nem létezik semmilyen norma, hogy hogyan kell kinézni egy kisajaknak, így általában csak annyi a kérés, hogy kisebb vagy szimmetrikus legyen az eredmény: ezért a műtét annyiból áll, hogy a kisajkak széléből levágnak, és így már nem fognak megjelenni a nagyajkak között.

Mint minden beavatkozásnál, az altatás, elfertőződés kockázatai itt is fennállnak, de ez egy vérbő terület, nincs kitéve feszülésnek, a műtét után néhány nappal már munkába lehet állni, és egy-két héten belül teljes a gyógyulás. Tapasztalatom szerint magukban a nőkben fogalmazódik meg az igény a műtétre, a férfiakban fel sem merül, hogy bármi probléma lenne partnerük kinézetével – árulja el dr. Illanitz.

Olykor olvasni az újságokban olyan indokról, hogy biciklizés vagy lovaglás közben zavaró a nagyobb méretű kisajak, de nehéz elképzelni, hogy egy másfél centis bőrnyúlvány okoz nehézséget, miközben a férfiak ennél jóval nagyobb herezacskóval a nadrágjukban minden nehézség nélkül megküzdenek ezekkel a mozgásformákkal.

Kép forrása: Thinkstock 

A vénuszdomb konzerválása

A szeméremdomb feltöltést anegyvenes korosztály igényli, mert zavarja őket, hogy a szőrzet leborotválása miatt láthatóvá vált, amit az előző generáció ennek hiányában ezen a testrészen még csak észre sem vett: az évek múlása a nagyajkak feszességében is változást okoz, éppúgy, mint a test más részei, megereszkednek, ráncosodnak. Csakhogy míg a jelenség tornával egy darabig időben kitolható a bikiniben szemlére tett részeken, az intim terület állapota nyilvánvalóan nem befolyásolható így; vagyis ha nincs műtét, akkor nem odázható tovább, a páciensnek el kellene fogadnia az öregedés gondolatát. 

– A szeméremdomb feltöltést nehezebb is megoldani, mert a töltőanyag szájfeltöltéshez szükséges mennyiségre van beárazva, magas az ára. Ezért saját zsírt szoktunk beinjektálni, ami beépül, de ez már két műtétet jelen. És azt is figyelembe kell venni, hogy zsírleszívást csak ott lehet végezni, ahol a bőr elég rugalmas arra, hogy ne maradjon belőle lógó fölösleg a leszívott területen. Sokan nem tudják – folytatja dr. Illanitz Elemér -, hogy a szexmagazinokban látható képeken a nemi szervek is retusálva vannak, és ezért nem látszik például a fotókon a szemből fotózott hölgyeknél a két nagyajak találkozásának vonala. És vannak olyan páciensek, akik éppen ilyen hatást akarnak elérni: hogy a tükör előtt állva ne látszódjon a vágat. És nehéz megérteniük, hogy ez olyan testi adottság, amit műtéti úton jelentős mértékben nem lehet módosítani. 

Kíváncsi a több eljárásra is? Olvassa el a folytatást a Házipatika oldalán!

Ajánlott videó

Olvasói sztorik