Élet-Stílus

Tehetségkutató a Hír24-en!

Vakok, mozgássérültek, értelmi fogyatékosok mutatják meg színpadon, hogy bár valamiben hiányt szenvednek, van, amiben kiemelkedőek. A verseny csak nálunk látható döntőjében szavazhatnak is olvasóink.

A Mozgáskorlátozottak Egyesületeinek Országos Szövetsége hirdetett tehetségkutató versenyt fogyatékossággal élő embereknek Paraszupersztár címmel (mintegy a 2010-es pécsi Árt Para Gála folytatásaként). 450-en jelentkeztek, az októberi elődöntőben 52-en léphettek színpadra, közülük 19-en jutottak tovább a mai döntőbe. Íme egy kis ízelítő az elődöntős produkcióikból:

 A döntőben szereplőket 14.00 órától megnézheti az alábbi streamen:


Live streaming video by Ustream

Szavazzon és nyerjen!

Olvasóink is szavazhatnak a versenyzőkre 18 óráig. A közönség által legjobbnak ítélt fellépő egy egyhetes, kétfős nyaralást nyer a Mozgáskorlátozottak Somogy Megyei Egyesületének, akadálymentesített, igali Napsugár Házába, félpanziós ellátással.

A legfiatalabb versenyző 11 éves, a legidősebb 90. van köztük mozgássérült, vak és enyhén értelmi fogyatékos is, énekes, hangszeres fellépő, táncos valamint vers- és mesemondó: 

Balázs Zsolt (35 éves)

Tizenhárom éves korától mozgássérült. Iskolában, munkahelyein is sokat gúnyolták, Angliában tapasztalta meg, milyen egy toleráns társadalomban élni. Ma már itthon is jól érzi magát.

Tíz éve énekel és zenél, emellett mérnök, prédikátor, angol nyelvi tolmács és fordító, magántanár. Jazz-klubokban, keresztény közösségi rendezvényeken, fesztiválokon lép fel. A zenében is rendkívül fontos neki Isten magasztalása, mert azt mondja, többször mentette őt meg a haláltól.

Cselinácz Marko (19 éves)

Zavarja, ha sajnálják a vaksága miatt. Úgy tapasztalta, akik nem ismerik, sokszor nem merik megszólítani, mintha süket lenne, pedig örömmel beszélget bárkivel.

Tizenhárom éves kora óta harmonikázik. Népzenei tehetségkutatón volt már első helyezett, harmonika fesztiválon pedig második. 2011 óta a Poklade zenekar tagja.

A vakok iskolájában tanul informatikát. Korábban szerb gimnáziumban tanult, tökéletesen beszél szerbül.

Diószegi Piroska (nyugdíjas)

Mozgássérült, Tatabányán él. Kiskora óta szeret énekelni, de tíz éve foglalkozik komolyabban a népdalénekléssel.

A tatabányai Berek Dalkör tagja. A KÓTA országos minősítő versenyen kiváló és arany fokozatot, a Vass Lajos Szövetség népzenei versenyein pedig két arany fokozatot is szereztek a csoporttal. Piroskát többször kap külön dicséretet szólóbetétjei miatt.

Harza Márk (11 éves)

Ritka mozgásszervi betegsége miatt másfél éve kerekesszéket kapott, de még anélkül is tud járni. Nagy fájdalmai ellenére nagyon aktív. Kortársai közül nemcsak apró termetével, de éles eszével is kitűnik. Másfél évesen már a Rómeó és Júliából énekelt, franciául. Zongorázik és énekel is, de a versenyen prózával indult.

Harmadik lett az országos mesemondó versenyen, és második-harmadik helyezéseket ért el a megyei vers- és mesemondó versenyeken is.

Hegedüs Petra ( 24 éves)

Mozgássérült, kerekesszéket használ .Tizenöt éve klarinétozik, a győri egyetem zeneművészeti intézetében klasszikus klarinétművész végzettséget szerzett, jelenleg a művésztanári kiegészítő szak utolsó éves hallgatója. Országos klarinétversenyen kétszer kapott különdíjat, és a Dohnányi Ernő Kamaraversenyen is rektori különdíjjal jutalmazták.

Szeretné, ha a munkaadók nem problémaként tekintenének fogyatékossággal élő, kerekesszékes emberekre, hanem megtalálnák a helyét azoknak, akik képességeik, képzettségük alapján teljes mértékben alkalmasak a feladatra.

Jánoki Márió (21 éves)

Vak zongorista. Az idén érettségizett a Kodály Zoltán Magyar Kórusiskolában, jelenleg is ott tanul. Minden idejét a zene tölti ki, magánéneket is tanul a zongorázás mellett. Rendszeresen vannak önálló koncertjei.

2010-ben a Nemzetközi Ifjúsági- és Gyermek Fesztiválon első, a IV. Farkas Ferenc Zongoraversenyen második helyezést ért el. Kétszer is megkapta a Kárászy Szilvia zongoraművész által alapított Aranyharang díjat. Nemzetközi versenyeken többször jutalmazták arany fokozattal. Az idén különdíjat nyert egy vakoknak rendezett krakkói zenei fesztiválon, amelyre Benkő László és Bródy János írtak neki dalt.

Az iskolában nincsenek gondjai a vaksága miatt, de idegenek nem mernek vele beszélgetni, pedig ő nyitott lenne erre, szívesen barátkozna.

Jobák Márta (90 éves)

Mozgássérült. A Magyar Tudományos Akadémián dolgozott számviteli szakemberként és gazdasági vezetőként, jelenleg nyugdíjas.

Férje elvesztése után a versek segítettek enyhíteni a gyászát. Négy éve foglalkozik komolyabban a versmondással. Mint mondja: kilencven évesen még úgy érzi, hogy van helye az életben és ez boldoggá teszi.

Több mint egy tucat versenyen vett már részt, kétszer harmadik helyezést ért el, a többin különdíjjal jutalmazták.

Licsicsányi Viktória Magdolna ( 11 éves)

Budapesten tanul a vakok általános iskolájában. Két éves kora óta énekel, a zene az élete. A vidám dalokat szereti, édesanyja szerint, amikor énekel, teljesen átalakul, süt belőle a boldogság. Többször lépett már fel a szegedi Talent Énekstúdió családi rendezvényein.

Érdekli a Braille-írás, szeretné jól megtanulni, hogy a többi gyerekhez hasonlóan ő is tudjon mesét olvasni.

Mátyus Dániel (14 éves)

Születése óta mozgássérült. Egészen kiskora óta szereti a meséket, három évesen már visszamondta a hallott meséket. Mint mondja: nem a díjakért versenyzik, hanem mert szeret mesét mondani, élvezi, amikor látja a közönségen, hogy tetszik nekik és rá figyelnek. Kedvencei a magyar népmesék, példaképe a nemrég elhunyt nagy mesemondó, Szabó Gyula színművész.

A dabasi Tálentum versenyen két alkalommal első, három alkalommal második lett és megkapta a legízesebb mesemondónak járó különdíjat is. Megnyerte az örkényi ki mit tud-ot, több Pest megyei mesemondó versenyen is első helyezést ért el, ezen kívül számos iskolai, kistérségi és megyei megmérettetésen lett dobogós.

Miklós Rómeó (32 éves)

Enyhe értelmi fogyatékos. Gyermekkorában autodidakta módon kezdett táncolni, 14 éves kora óta foglalkozik vele komolyabban. A tánc örömöt jelent neki, általa felszabadultabb lett, önbizalmat és magabiztosságot ad.

Dunaújvárosban a 2008-as ki mit tud első helyezettje lett. Franciaországban részt vett a Speciális Nemzetközi Művészeti Fesztiválon és elnyerte a tehetséges értelmi fogyatékossággal élő fiataloknak alapított Göllesz Viktor ösztöndíjat is.

ParaDance Company

A kerekesszékes tánccsoport 2012 őszén alakult, de a tagok ennél jóval régebb óta táncolnak. A közönség szemléletformálására és a gyermekek érzékenyítésére használják a táncot.

Sok magyarországi fellépésük mellett, Erdélyben is megmutatták már magukat.

A tagok aktív életet élnek, a kerekesszékre nem hátráltató tényezőként, hanem egy útjukat segítő eszközként gondolnak.

Rolling Country

Ugyancsak 2 éve alakult kerekesszékes tánccsoport, műfajuk a country.

Megalakulásuk óta körülbelül száz fellépésük volt, versenyeken előkelő helyezéseket értek el. A legbüszkébbek a tavaly őszi Országos Linedance és Country Fesztiválon elért eredményükre, egyedüli kerekesszékes tánccsoportként hatalmas elismerést kaptak a magyar countrys társadalomtól.

A tánccsoport bevételeiből szeretne egy kisbuszt vásárolni egyéi és csoportos utazásaik megoldására.

Severa Ágnes (21 éves)

Születése óta vak. Tíz éves kora óta foglalkozik az énekléssel, emellett zongorázik, furulyázik és színi tanodába jár. Kedvencei a musicalek, de szereti a régi magyar slágereket is.

Az idei velencei énekversenyen első helyezett lett. Fellépett egyebek mellett a Magyar Dal Napján, a Prima Primissima díjátadó gálán és a Vidor Fesztiválon.

Néha ő is tapasztalja, hogy az emberek nem mernek kapcsolatot teremteni vele, úgy véli, neki is tennie kell azért, hogy ez ne így legyen. Például azzal, hogy megmutatja, hogy jó valamiben.

Szarkaláb zenekar

A budapesti együttes 2010-ben alakult a vakok szakiskolája keretein belül. Főként népzenét játszanak. Mint mondják: a magyar népzene életben tartása és népszerűsítése olyan feladat, amelyben szívesen vállalnak szerepet.

Több fellépésük volt már, a fővároson kívül Székesfehérváron, Gyömrőn és Dunakeszin is szerepeltek. A szakiskolák országos művészeti vetélkedőjén, a Diákra hangolva versenyen első helyezést értek el 2012-ben.

A zenekar vezetője a zenekar egyetlen látó tagja.

Szántó Sándor (38 éves)

32 évesen vakult meg. Azóta is néptáncol, megtanult hangszereken játszani, ostort fon, vakon készített makettet, íjászkodik és biciklizik is. Faipari mérnök, közgazdász végzettsége van, korábban tanított is a nyíregyházi faipari technikumban is, jelenleg rokkantnyugdíjas

Az Iringó Hagyományőrző Csoporttal szerepel a Paraszupersztáron. A nagyecsedi verbunk versenyen háromszor is különdíjat kapott, amikor már vakként táncolt.

Szilágyi Roland (25 éves)

Nyolc éves korában veszítette el a látását teljesen. Tizennyolc éve zongorázik, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem klasszikus zongora előadóművész szakán az idén szerzett diplomát, jelenleg a művésztanári képzésben vesz részt.

Fellépett a Művészetek Palotájában, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen, a Bartók Béla emlékházban, a Vakok Intézetében. A balassagyarmati zenei tábor versenyén nívódíjat nyert.

Szluka Lídia (31 éves)

Hét éves kora óta énekel. Felvették a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem magánének tanszakára, de egy év múlva eltanácsolták, azzal, hogy vakon nem lehet belőle operaénekes. Diplomáját végül a Pécsi Tudományegyetem Művészeti Karán szerezte magán-énektanár, ének- és kamaraművész szakon. Egy évig Németországban egyházzenei főiskolán tanult, majd két évig Salzburgban volt ösztöndíjas. 2014-ben kitüntetéses kántor diplomát is szerzett a váci Apor Vilmos Katolikus Főiskolán.

Itthon és külföldön is voltak koncertjei. Az 1990-es évek közepén a budapesti népdaléneklési versenyeken többször volt első, országos könnyűzenei és jazz fesztiválon musical kategóriában szintén első helyezést ért el. A Kárászy Szilvia zongoraművész által alapított Aranyharang díjjal is büszkélkedhet.

Szeretné megmutatni, hogy ő nem a szegény vak, “aki alamizsnát koldul”, hanem a látókkal egyenrangú művészként áll ki a színpadra, veszi fel a versenyt a többi művésszel.

Tóth Károly (27 éves)

Születése óta mozgássérült és nehezítetten beszél, hosszabb távon elektromos kerekesszékkel közlekedik. Hét éve foglalkozik a tánccal, mióta belépett az ArtMan Mozgásterápiás Művészeti Közhasznú Egyesületbe, és az annak keretein belül működő Tánceánia Együttesbe.

A Károli Gáspár Református Egyetem színháztudományi mesterszakán tanul, emellett érzékenyítőként a Nem Adom Fel Alapítványnál dolgozik.

Az együttessel és szólóban is volt már több fellépése, többek közt a Trafóban, a Sínben, a Mu Színházban, és legutóbb a SzólóDuó Nemzetközi Fesztiválon.

A La Femme magazin 50 legtehetségesebb magyar fiatal mentor-programjának keretében megírta az életéről szóló Itt vagyok, vagy amit akartok című drámáját.

Tóth Viktória ( 20 éves)

Születése óta gyengénlátó. Jelenleg a váci Pikethy Tibor Zeneművészeti Szakközépiskola magánének szakán tanul. Kilenc éve énekel. Zongorázik és gitározik is. A barokk zene áll hozzá a legközelebb, a könnyűzenében szereti a lírai pop dalokat, de jazzt is énekel, akárcsak népdalokat

2012-ben elnyerte a legszebb énekhangért járó Dallam díjat az egri Trilla – Az élő zene versenyen. Ugyanebben az évben második helyezést ért el a Hatvani Országos Zeneiskolai Barokk Fesztivál klasszikus ének kategóriájában. Nagy álma, hogy Bécsben tanulhasson tovább.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik