Élet-Stílus

Egy pap szerint az AIDS megállítható – a melegek kivégzésével

Az arizonai lelkipásztor szerint felesleges dollármilliókat költeni kutatásra, ha egyszer a Bibliában ott a válasz.

Sajátos „megoldást” talált ki egy arizonai pap arra, hogy az AIDS egyszer és mindenkorra eltűnjék a Földről. Tempe város egyik baptista templomának lelkipásztora az AIDS világnapjához kapcsolódó prédikációban – többek között – azt mondta, hogy a vírus terjedését már idén karácsonyig végérvényesen meg lehetne állítani, amennyiben a homoszexuális embereket egytől-egyig megölik.

A papi hivatást és Krisztus tanait sajátosan értelmező Steven Anderson a Bibliára, méghozzá a Leviták könyvére hivatkozik, amelyben szerepel az alábbi mondat: „Ha valaki férfival hál együtt, úgy, ahogy asszonnyal szoktak együtt hálni, ez utálatosság, amelyben mindketten részesek, ezért meg kell halniuk, vérük visszahull rájuk.”

És íme, ez a megoldás az AIDS problémájára – állapítja meg a galamblelkű atya, majd hozzáteszi, hogy a tudomány dollármilliókat költ az AIDS elleni szerekre, holott a Bibliában már mióta olvasható a „gyógymód”.

A lelkipásztor egyébként nem mostanában őrült meg; az általa vezetett gyülekezet évek óta szerepel egy antirasszista civil jogvédő szervezet nyilvántartásában mint gyűlöletkeltő csoport. És Anderson atya volt az is, aki Istenhez imádkozott Barack Obama haláláért: azt kívánta, hogy az elnök kapjon agydaganatot, mint Edward Kennedy, és haljon is bele.


Fotó: YouTube

Ajánlott videó

Olvasói sztorik