Élet-Stílus

Kutyája miatt zavarta el a beteg kislányt az áruházi télapó

A hétéves kislány több mint fél órát állt sorban, hogy elmondhassa a Mikulásnak karácsonyi kívánságait.

A hétéves kaliforniai kislány, Abcde Santos imádja az adventet. No, meg az ünnepi készülődést, és persze a Mikulást is. Nem csoda, hogy már napok óta készült rá, hogy az egyik helyi bevásárlóközpontban végre élőben is találkozzon vele, és elmondja neki a karácsonyi kívánságait.

A kislány az elmúlt vasárnap több mint harminc percet várt türelmesen, hogy végre sorra kerüljön a Mikulásnál. Ez pedig nem kis teljesítmény, pláne, ha tudjuk azt is, hogy Abcde autista. Aznap édesanyja mellett, segítőkutyája, Pop-Cake, a pitbull-keverék kísérte el az otthonukhoz közeli áruházba, ám hiába várt ezt követően a sorba beállva türelmesen, sorra mégsem került…


Képek forrása: Facebook 

A télapójelmezbe öltözött áruházi alkalmazott ugyanis megijedt a kislány – szerinte – morcos külsejű segítőjétől, ezért ahelyett, hogy az ölébe ültette volna, és meghallgatta volna a kislányt, elzavarta őt. A FoxNews című amerikai hírcsatornának nyilatkozott a család egyik közeli barátja, Julie Miller aki elárulta, Abcde édesanyja megpróbálta meggyőzni a télapónak öltözött férift, hogy a kutya ártalmatlan, és jól idomított, sőt, még azt is felajánlotta, hogy elviszi a kutyát, csak hallgassa meg a kislányt, de nem járt sikerrel. „A férfi azt hajtogatta, hogy a kutya miatt előjött az allergiája, ezért nem tud tovább maradni, majd elviharzott” – mondta Julie.

 

Az ügyben azóta megszólalt a férfit foglalkoztató bevásárlóközpont is, közleményükben tudatták, hogy mélységesen sajnálják a történteket, és azt is, hogy új télapót találtak, aki reményeik szerint lelkesen és szeretettel fogadja az összes vendégüket.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik