Élet-Stílus

Egy este alatt végzett a rejtélyes betegség a kamaszlánnyal

Még a boncolás sem tudott rá magyarázatot adni, miért állt le a 17 éves lány szíve egyik percről a másikra.

„Egyszerűen képtelen vagyok felfogni, hogy a lányom meghalt” – mondja a 17 éves brit kamasz, Ella Bury gyászoló édesanyja. Karen a brit Mirror magazinban beszélt lánya elvesztéséről, és arról a rejtélyes betegségről, ami a tragédia hátterében állhat. „Még az orvosok is csak találgatjájk, hogyan állhatott le egy teljesen egészséges, 17 éves lány szíve, a boncolás ugyanis nem mutatott ki semmilyen betegséget” – árulja el a nő.

A 41 éves anya a lapnak azt is elmondta, lánya onnantól kezdve, hogy elkezdte a gimnáziumot, nagyon aktív életet élt. „A halála előtti órákban még a barátaival korcsolyázott. Aztán hazajött, evett egy pár falatot, és lefeküdt aludni. Mikor másnap hajnalban bementem hozzá, már nem tudtam őt felébreszteni” – emlékszik vissza Karen, majd hozzáteszi, hiába értek a mentők tíz perc alatt a helyszínre, lánya életét már nem tudták megmenteni.


Kép forrása: mirror.co.uk 

SADS, vagyis éjszakai, hirtelen halál szindróma: Karen azt mondja, az orvosok úgy vélik, ez a betegség oltotta ki lánya életét. „Azt mondják, a szindrómának nincs előjele, nem lehet rá felkészülni. Még azt sem tudják kimutatni, hogy valakinek hajlama van-e rá, és ami a legborzasztóbb, azokat is veszélyezteti, akik látszólag teljesen egészségesek” – teszi hozzá, majd elárulja, férjével és fiával most azon dolgoznak, hogy ráirányítsák a figyelmet a betegségre.

A család eddig több mint 10 ezer fontot gyűjtött össze a SADS áldozatainak és hozzátartozóiknak, valamint az alapítványnak, ahol a betegséggel foglalkoznak. „Azt akarom, hogy más ne éljen át hasonlót. Olvastam olyan esetről, ahol egy defibrillátor és a gyors beavatkozás megmentette a beteg életét. Sokszor azon kapom magam, hogy azt kívánom, bárcsak nekünk is lett volna lehetőségünk megmenteni a lányunk életét.”

Ajánlott videó

Olvasói sztorik