Élet-Stílus

Autizmus: miben mások a lányok és a fiúk?

autizmus (autizmus, )
autizmus (autizmus, )

A lányok kevésbé hajlamosak az autizmusra, mint a fiúk - jelenlegi ismereteink szerint.

Kedves osztálytársak, smink, romantikus filmek – mindez egy tipikus, egészséges tinédzser lány érdeklődési köre. Az autistákat onnan is meg lehet ismerni, hogy nekik ezek a dolgok nem jelentenek semmit, hiszen még az emberi kapcsolatok is gyakran szorongást és félelmet keltenek bennük, a társasági összejövetelek túl zsúfoltak, a mozifilmek túl zajosak számukra. Ez időnként olyan furcsa viselkedéshez vezethet, ami már a társaknak is feltűnhet, és amely mögött az autizmus áll.

“A lányoknál lassabban válik felismerhetővé a betegség, mint a fiúknál” – magyarázza Inge Kamp-Becker, a német Gießeni és Marburgi Egyetemi Klinika pszichológusa, akinek különleges kutatócsoportja éppen a lányok és nők körében kialakuló autizmusra utaló spektrumzavart vizsgálja, és keres hozzá kísérlet alanyokat. Ez azonban nem könnyű feladat, a lányok ugyanis csak ritkán produkálják a betegség valamennyi tünetét.


Kép forrása: Thinkstock 

Ezer gyermekből átlagosan6-7 szenved az autizmusra jellemző zavarokban, a fiúk gyakorisága pedig négyszer akkora, mint a lányoké. Ezeknek a kis betegeknek elsősorban a társadalmi kölcsönhatásokkal vannak komoly problémái. Kerülik a fizikai- és szemkontaktust másokkal, nem tudják magukat elfogadtatni, és ennek megfelelően reagálnak: nem játszanak más gyerekekkel. Sokszor ismételnek bizonyos mozgássorozatot, sőt vannak, akik beszélni is nehezen tanulnak meg. Másoknak különleges érdeklődési köreik vannak, kívülről fújják a komplett vasúti menetrendet, az autótípusokat, vagy a televízióban látott mesefigurákat.

Azorvostudomány még jelenleg is keresi a választ arra, miért gyakoribb az autizmus előfordulása a fiúknál. Amerikai kutatók szerint a jelenségnek főleg biológiai, azon belül is genetikai okai vannak, és a megoldást a kromoszómáknál kell keresni. Ugyanakkor az is valószínűnek látszik, hogy az autizmus kapcsolatban áll a tesztoszteronnal, a legfontosabb férfi nemi hormonnal, így a férfi aggyal is. Ezt alátámasztja a legutóbbi kutatás is, miszerint azok a magzatok, akiknek magasabb a tesztoszteronszintjük, nagyobb valószínűséggel mutatják később az autizmus tüneteit. 

Ha kíváncsi a folytatásra, olvassa el ide kattintva a Házipatika oldalán!

Ajánlott videó

Olvasói sztorik