Élet-Stílus

Több száz életet mentett meg a kutya – kitüntették

Gazdája kölyökkorától kezdve arra nevelte, hogy kiszagolja a daganatokat. 551 ember életét mentette meg.

A tehetséges aranyszínű labrador, Daisy, különleges szimatának köszönhetően többek között gazdája életét is megmenthette. „Évekkel ezelőtt történt, de valószínűleg sosem fogom majd elfelejteni azt a néhány hetet” – kezdte a kutya gazdája, dr. Claire Guest a Daily Mail című lapnak adott interjújában.


Képek forrása: Daily Mail 

„Daisy viselkedése velem szemben egyik napról a másikra változott meg. Először arra figyeltem fel, hogy a mancsát folyton a mellkasomra rakja, majd később az orrával kezdett bökdösni. Valahányszor lelöktem őt magamról, mindig visszajött” – mondta Claire, aki elárulta, kutyája különös viselkedésének köszönhetően jobban odafigyelt magára.

„Néhány héttel később épp zuhanyoztam, amikor a mellemben észrevettem egy aprócska csomót. Legfeljebb egy borsszem nagyságú lehetett, én mégis azonnal orvoshoz rohantam vele.” Az ezt követő vizsgálatok kimutatták, Claire-nek kezdődő mellrákja van. „Elképesztő szerencsém volt, hiszen a korai diagnózisnak köszönhetően már jóval azelőtt megoperáltak, hogy a rák tovább terjedhetett volna” – mondta az asszony.

 

A tízéves labrador azonban nem csak gazdáját, de további 551 embert mentett meg különleges szimatának köszönhetően. „Hihetetlen, de Daisy orra 93 százalékos pontossággal meg tudja állapítani, hogy valakiben vannak-e rákos sejtek, vagy sincsenek.” Daisyt, aki jelenleg egy 12 kutyából álló csapat kiképzésében segédkezik, nagyszerű eredményei miatt a közelmúltban ki is tüntették.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik